Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 3. (Budapest, 1978)

Főidényi F. László: Dramaturgia-történeti vizsgálódások a Troilus és Cressida-monda két feldolgozása kapcsán - I. A dramaturgia csapdája. Shakespeare: Troilus és Cressida

tartsuk meg Helénát, Mert ez az ügy már súlyosan kihat Egyéni és közös becsületünkre /II/2/ -, akkor a becsületre /és kiváltképpen a közösre/ való hivatkozás nevetséges, hiszen az egész Heléna-ügy a darabban nem előidézője ennek a világnak /mert akkor dinamikus, konfliktusos drámáról lenne szó/, hanem csupán egy szelete a totális romlottságnak, amelynek nincsen drámailag megjelenő kiváltó oka, s amely világ ezért az egyének számára külsődleges és megfoghatatlan, A helyenként felmerülő etikai komolyság ezáltal minden objektiv alapot nélkülöz, és puszta szubjektivitása révén a semmibe fut, amit fényesen bizonyit az a tény, hogy Shakespeare dramaturgiailag válaszra sem méltatja ezeket a mozzanatokat, /A darab lezáratlanságát is igy kell értelmezni: az egyéni tettek és a világ menete olyannyira elvált egymástól, hogy az egyének tevőlegesen semmibe sem szólhatnak bele. Egy mozgás nélküli, statikus állapotot drámailag megoldani a hagyományos értelemben nem lehet, és a Troilus és Cressida akkor lenne sikerületlen, ha Shakespeare megfogadta volna a darab birálóinak a tanácsát és megoldotta, lezárta volna./ Ilyen Összefüggésben válik izgalmassá az, hogy miként kezeli a szerelmet Shakespeare egy ilyen világon belül. Magának a szerelmi szálnak a megjelenése is sokatmondó, ugyanis az I. felvonás 2, jelenete után csak a III. felvonás 1. jelenetében esik szó megint a szerelmesekről. Ebből kiderül, hogy egyrészt a szerelemre vonatkozó jelenetek nem alapvető fontosságúak, azaz a szerelem csupán egy, de nem megkülönböztetett jelenség, másrészt viszont mivel az egész világ csak jelenségből áll, aminek a mögöttes valósága és lényege elveszett, ezért a szerelem jelensége sem kapcsolódik szervesen a többi szálba, hanem párhuzamosan fut velük. Ezért a darabot is csak akkor nevezhetnénk azétesőnek, ha egy prekoncepcióval valamilyen lényeget beleolvas nánk vagy belelátnánk; a megjelenitett világba belehelyezkedve azonban kiderül, hogy a jelenségek nem erősíthetik és mélyíthetik el egymást, hiszen lényegük a felszínbe való beleragadás.