Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 3. (Budapest, 1978)

Főidényi F. László: Dramaturgia-történeti vizsgálódások a Troilus és Cressida-monda két feldolgozása kapcsán - I. A dramaturgia csapdája. Shakespeare: Troilus és Cressida

gondolunk, akár a nagy tragédiákra, ez az értelemadáa mindig immanens, azaz a hősök a valóságot önnön törvényei és szerkezete révén próbálják meg értelmessé és emberivé tenni. A cselekvés a hősök esetében a lényeg és jelenség evilági dialektikáját közvetítette /ha forditott előjellel, de pl. III. Richárd esetében is ez történt/, és egy határozott, evilági cél megléte következtében mutatkozhatott meg a világ és a társadalom belső, immanens szerkezete. A Troilus és Cressidában ennek a belső ér te le mad ásnak a lehetősége szűnt meg. A szereplők a folyamatokon kivül rekedt magánemberek, akiknek a tettei nem fedik fel a látszat és valóság különbségét, s akiket igy hibáztatni sem lehet. Ha Troilus kijelenti, hogy Miért harcoljak és Tróján kivül, Ha itt bennem oly ádáz a csata? /i/l/ -, akkor kiderül, hogy egyfelől az a csata, amire az egész drámai világ ráépül, az egyének számára nem lényeges, azaz az emberek viselkedését irányitó központi kategória az egyén számára elvont, transzcendens lett, másfelől viszont e miatt az egyének belső világa olyan privátszféra, ami a külső valóság szemszögéből nézve esetleges, kicsinyes, érdektelen. A helyeriként felmerülő etikai megfontolások, komolyságok ezáltal válnak üresekké és tartalmatlanokká. Ez vonatkozik Hector lovagiasságára a csatatéren, hiszen ez a magatartás olyannyira nélkülöz minden valóságos alapot, és olyannyira csak Hector külön passziójának tűnik, hogy szinte ugy érezzük, hogy Shakespeare szerint megérdemelten gyilkolja meg Achilles. Hasonlóképpen a trójai tanácskozást is igy kell felfognunk. Amikor arról vitatkoznak, hogy visszaszolgáltassák-e a görögöknek Helénát, akkor a kérdésre nem lehet komolyan vála-szolni, hiszen a dráma világa azt bizonyitja, hogy ez tulajdonképpen mindegy. /A tanácskozás lényegében egy mai, hosszura nyúló unalmas gyűléssel azonosítható, ahol a beszélők kivételével mindenki alszik./ Ha Hector végülis a vitát azzal rekeszti be, hogy