Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 3. (Budapest, 1978)

Feldmár Terézia: A magyar drámaírás válsága/Egy irodalmi vita tematikus ismertetése/

aktivitás vágya lecsökkent bennünk... Ki az, aki e megtört korban oly szózatot hallathatna felettünk, amely megindítaná, halottaiból felrázná bennünk az erőt, s az elhatározottság felé hajlítaná komtemplációnkat? A világ fáradt - s ezt minden idegem érzi - s hogy irtózik attól, amit tett. Enervált. Változatosságot, szórakozást keres - narkotizáló s nem felzaklató viziókba akar elmerülni. Igazuk van a színigazgatóknak. S még akkor is igazuk van, ha ez a világ olykor megcsömörlik saját magától és szórakozásaitól." /257. old./ Füst Milán pesszimizmusában azonban nem mindenki osztozik. A hosszabb ideje a legkülönbözőbb sajtóorgánumokban /a Szinházi Élet

től a Századunk

ig/ hullámzó drámaválság-vita arra enged következtetni, hogy mind a szakma, mind pedig a publikum "lassan ráeszmélt már arra, hogy a régi világba visszatérni nem lehet többé, hogy itt fölborult, Örökre elmúlt valami, amin nem lehet tovább rágódni, aminek visszatérésében nem lehet tovább reménykedni. Hiábavaló tehát minden olyan iparkodás, amely el akarja hitetni velünk, hogy mindez megvan, vagy lehet és lesz - és mindezt a színpadról akarja hirdetni." /Heltai, 174. old./ Minőségileg és tartalmilag döntő változásra van szükség a drámaírás terén. S az uj szellemben irandó müveket feltehetően uj alkotók fogj ók létrehozni. Hiszen néhány nagy kultúrájú és tehetségű, "önmagát állandóan megújító" művésztől eltekintve, el kell fogadnunk Harsányi Zsolt saját nemzedékét illető kritikáját: "Az uj időket mi lojális megadással szemlélhetjük, sőt, aki nagyon éles szemű, az meg is értheti őket talán, de ebben az uj korban élni már nem tudunk. Az én generációm, amely most negyven esztendős, semmiféle csodával nem kezdheti el kultúráját tiz éves korától kezdve újjáalakítani... Jöjjenek a fiatalok. Nem kell nekik átadni a Nemzeti Színházat, hogy mutassanak valami furcsát. Majd elkezdik ők maguktól, valami pincében, homályos célokkal, de villogó szemmel. Minden szinházi revolució igy kezdődik, igy fog kezdődni ez is, amely a szinpad mai kifejezésmódját el fogja seperni. Seperje el, a magam részéről nem sajnálom. Én háború előtti ember vagyok, de a színházban határozottan unom magam." /179. old./