Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

ne szólják valahogy. Csinos kis ördögi körbe jutott hát ez a Lysimachus. Hiszen nem kétséges, ő Elvhü ember, de ha az is akar maradni nyilvánosan is, csakis inkognitóban mehet a nyilvánosházba. Mert ha nem inkognitóban megy, megszűnik Elvhü ember lenni - rossz ember lett

# Romlott ember, buja és istentelen szenvedélyei legyőzték. Mint kiderül, van fogalma egy harmonikusan berendezett világról, egy humánusabb világ rendjéről. S ami még kellemetlenebb: önmagát is e rend harcosának tudja. Kellemetlen dilemma ez: Elvű Lysimachus az egyik oldalon, és az istentelen vágyak a másikon, a fizikai kielégülés reménye. És ezen az estén valahogy különös intenzitással szól benne ez a jobbik énje, de aztán határoz és megkerüli még egyszer a házat. Ilyenkor tehát fel kell függeszteni nemesi elveit, legalábbis az ottlét időtartamára, hogy hazatérve újra a régi jó Lysimachus lehessen, akinek vannak elvei és meggyőződései. Ehhez tartozik még, hogy ő a város kormányzója és hivatalból üldöznie kellene ezt a mesterséget. Jól figyeljünk oda, ez az ember lesz Marina férje az ötödik felvonás végén. Lysimachus tehát végül belép, de hogy ne ismerjék fel, matrózruhát öltött. Az Aszszony persze rögtön felismeri, s remény költözik szivébe. Ha már a kormányzó is eljött, új fényben ragyog majd a ház kissé megkopott hirneve. Hősünk tehát besompolyog a szinre, még egy kis jópofaságra is futja, méltósággal adagolva, hogy a tekintély is megőrződjön, de a cél is eléressék: "Mi az újság? Hogy a szüzesség tucatja?" Nagy hajbókolás a válasz, a személyzet röhög, de csak csinján, meg ne sértődjön az előkelő vendég. /IV. 6. p.393-/ A feladat ugyanaz: méltóság és célszerűség: "No te jótékony gonoszság, van-e valamid, amivel összemelegedhetik az ember úgy, hogy ne kelljen felcserekre gondolnia?" A kialakuló játékban rendkivül ér-