Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

Miért is nevetünk ennél a jelenetnél? Az eddigiek alapján úgy tünt, Marina vállalkozása - önmagának, szüzességének megőrzése reménytelen feladat. A komikum a két erő váratlan helycseréjéből, megfordulásából fakad. A rendezésnek a melodráma és a kabarétréfa hibás megoldásai között kell elfogadható "tertium daturt" nyitnia. Előzetes várakozásunk hirtelen megdől, és kiderül, Marina sokkal erősebb, mint gondolhattuk volna. A 6. szinben Shakespeare éppen erre a nevetésre játszik rá, azt mutatja meg, hogyan jutnak el a fenti urak megtérésükig. Marina egyre nehezebb terepen folytatja egyszemélyes partizánháborúját az erkölcsi fertő ellen. A madam egyre idegesebb, az új portéka nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: "Vagy erőszakkal kell leigáznunk, vagy meg kell szabadulnunk tőle. Amikor a látogatókat el kellene hogy fogadja vagy azt kellene, hogy tegye, amit a mesterségünk megkiván, előveszi nekem a sok huncutságot, magyarázkodást, bölcselkedést, térdepelést, hogy még a sátánt is puritánussá tenné, ha csókra akarna egyezkedni vele." /IV. 6. p.593./ Miért nem megy vajon Marina panaszra, miért nem fedi fel kilétét, miért nem igyekszik a maga pártjára vonni a városi magisztrátust? Marinát eladták, tulajdonba, sőt köztulajdonba vették, különösebb egyéni sérelem nem történt vele - legfeljebb az általános létállapottal került szembe. Az meg nem a magisztrátuson múlik, hogy Marinának ilyen finnyáska Ízlése van. És egyébként is - ha Marina nem megy a hegyhez, majd a hegy megy Marinához. Mármint Lysimachus kormányzó úr személyében. lysimachus fiatal, jóképű, belevaló férfi, s most éppen gondban lehet, ha felkeresi a rossz házat. Nyilván hallotta délután Boult csalogató ját, s most elszánja magát, ő is szerencsét próbál. Volt már itt máskor is, persze inkognitóban, meg