Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

élőhalott, már a játék kezdetén is az volt, csak akkor még nem tudtuk. Menekülésformát választ: leánya lesz "napja és élete". Pericles belekapaszkodik Marina eszméjébe, és az a tudat, hogy leánya él, visszamenőleg is értelmet ad Pericles lovagi előéletének. Periclesnek a húsvér ember nem adhat feloldozást, az élő Marina nem adhat elegendő lelki táplálékot, mert Pericles szégyellne Marina elé kerülni: az apa hibája, hogy Thaisa meghalt. Talán egy józan, letisztult percében vállalja a szembenézés kockázatát és elindul Tarsusba. Mindezt Gowertől tudjuk meg, és ő kommentálja a darab harmadik némajátékát is: Periclesnek megmutatják Marina siremlékét. A jelenet félelmetes intenzitású, szó sem hangzik el, a nézőnek csak a látványra, Pericles végső megveretésére kell figyelnie. Biztos páholyból figyelhetünk, hiszen mi tudjuk, hogy Marina él. "Pericles megrendülve sir. Aztán durva gyászruhába öltözik, s viharos fájdalommal távozik." /IV. 4. p.391,/ Ismét Mtylénében leszünk, és az előző jelenet éles kontrasztjaként, ellenpontként kabaré jelenet következik. A néző, bár mindvégig lesz keserű iz a nevetésében, hasát fogja, szép az élet, nagyszerű, ha Marina ilyen csodára képes. Első úr: Második úr: Második úr: Első úr: Első úr: Hallottál még ilyet? Soha! Nem is fogok hallani efféle helyen, ha ő egyszer innen elmegy. Itt prédikálni istenes dolgokat - hát hallottál te már álmodban ilyet? Dehogy hallottam. Menjünk, minden bordélytól elment a kedvem. Nem jönnél velem meghallgatni a Vesta-szüzek énekét? Mindent megteszek, ami nem sérti az erényt; a kicsapongás útjára többé nem térek vissza soha.