Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

S Cleon valóban követi a tanácsot, Marinának síremléket állítanak, hogy a "hü érzést" megőrizzék az utókor számára. A néző ezalatt jut el odáig, hogy feltétlenül fel kell tennie magának a kérdést: mindez szép, de mi lett Perioles herceggel? Hogyan telt el a tizenöt év, amit lányától távol töltött el? Miért nem látogatta meg korábban leányát? S miért éppen most szánta el magát az utazásra? Meg kell mondanunk, a darab döntő kérdései ezek. Ha nem sikerül megválaszolni, jogos lesz minden esztétikai kifogás a Pericles szerkezeti egyenetlenségei kapcsán. A dolog annál izgalmasabb, hiszen Gower a rést nemhogy áthidalná, de talán még nagyobbra nyitja: Figyeljetek rám, én áthidalom A mese réseit, Periclesem Ott jár megint a csalfa tengeren, Lányához megy, ő napja s élete, ... /IV. 4. p.391./ De hihetünk-e Gowemek? Annyit tudunk Gsak, hogy Tyrusba még szerencsésen megérkezett, ahol tizennégy évvel ezelőtt "örömmel fogadták a jó királyt". Pericles megértéséhez Thaisa halála adja a kulcsot. Ez volt az a pont, amikor Pericles lába alól kicsúszott a talaj, és többé nem is volt képes megkapaszkodni. Ifjúsága lezárultával megszűnt számára még az a lehetőség is, hogy akár torz, csatangoló lovagi életformában fogalmazza meg, valósithassa meg önmagát. Pericles élete egyelőre nem kinál tanulságot, legfeljebb negative, elmesélheti kalandjait. Pericles ennyiben Peer Gynt elődje. A kalandok hagyma-hé j jai mögött csak egy biztos pont van: Marina. És mert megszűnt az a lehetőség, hogy másban valósitsa meg önmagát, Pericles lemondott önmaga megformálásáról. Pericles tehát