Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

ták a munkát. A Keritőnek például még lelkiismeretfurdalása is van, szeretné "becsukni a boltot", s azonkívül, mint mondja: "az istenekkel is olyan rossz viszonyban vagyunk, hogy már csak ez is sürgethetne: számoljunk le ezzel a mesterséggel." Kiderül az is, hogy kisebbrendűségi érzése van a mesterség miatt, ami "nem is ipar, nem is hivatás". /IV. 2. p.386./ És a magántitkár Boult /aki a felvonás végén, a cég iránti szeretetből, meg akarja erőszakolni Marinát/, háborús rokkant, egyik lábára sánta, máshol nemigen kap munkát, beállt hát ide. Érdekük, hogy jól menjen az ipar, csak jöjjenek és fizessenek az urak. Kegyetlen ez a játék, kegyetlen, mert 1Q „ minden irányban perspektiva nélküli. y Szerzőnk, bar maximalis elfogultsággal áll Marina mellett, félelmetes tisztánlátással mutatja fel a társadalmi vegetáció szükségszerű jelenlétét. Igy a felvonás egy rossz álom nyomasztó vizióját erőszakolja a nézőre. Majd pihenésképpen újra Tarsusban vagyunk, és itt is ugyanez, a humanitás törékeny burkát áttörő, elsöprő erő dorongolja le a nézőt. Dionyza és Cleon vitájában ugyanaz a szólam szól, mint előbb. Dionyza vállalja Marina megölését: anyai féltékenységét elegendő oknak tartja a gyilkosságra. S hogy ne maradjon tanú, a gyilkost maga tette el láb alól. Cleon gyenge ahhoz, hogy lamentálásával szembeforduljon a kétszeresen gyilkos asszonnyal, és Cleon vészit: Hárpia! Angyali arcoddal ejted meg azt, Akit saskarmaiddal megragadsz. Dionyza: S te balgán bepanaszlod a telet Az égnek, hogy kiirt minden legyet, De azért tanácsomat követed.