Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

nék Marinát szorult helyzetéből. Ámde kimentik, majd eladják Mytilénébe, az egyik városi bordélyba. Az itt bemutatott, meglehetős kegyetlen, talán az egyik legkegyetlenebb felvonást /az egész életműben/, többen nem voltak képesek befogadni a szinhely természete miatt. Alexander Bernát igy háborog: "...ily undoritó és mesének is együgyű tárgyhoz Shakespeare sohasem nyúlt volna." "Egészen lehetetlen, hogy Shakespeare irta ezt a müvet... Semmi ehhez hasonlót 15 Shakespeare nem irt és nem is Írhatott." ^ Megjegyzendő, hogy a nyilvánosház intézménye meglehetős hosszú előtörténetre megy vissza, végülis valaki mindig fenntartotta, mindig is volt, aki látogassa a "rossz házakat". Ezzel szemben igaz az, hogy e témából - érthetően ritkábban születtek szinpadi, müvek. A Pericles - legalábbis negyedik felvonásában - a kivételek közé tartozik. Nézzük meg, mi lesz az eredmény. Az első kérdés az lehetne, hogy hogyan kerül a csizma az asztalra. Van-e valami folytonosság az első három és a negyedik felvonás között? A válasz viszonylag egyszerűnek látszik: a kiszolgáltatottság, tehetetlenség közege éppoly jelenvaló itt is, mint az előzőekben. Mig ott a tenger természeti allegóriája, itt az intézmény atmoszférája biztositja az átmenet zökkenőmentes voltát. A felvonás értelmezésében eldöntő jelentőségű Marina alakjának megformálása, ezen belül is: szexuális érettsége, pontosabban erőtlensége. Felfogásom szerint Marina nem a Júliák családjából való: sokat megélt, ártatlan gyereklány, agyonnevelt királykisasszony, aki máris outsider, hiszen nem otthon nevelték, s ezért bizony ugyancsak fel kellett fegyvereznie magát ésszel, hogy érvényesülni tudjon abban a helyzetben, ahová került. Marina az az ember, aki még akar valamit az emberektől, aki keményen szemükbe néz^ s egész egyénisége, léte benyújtott vádirat a fennálló világ ellen. A megoldandó feladat te-