Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

Mig a néző kicsit kiszellőzteti a fejét, mig kissé visszacseppen a saját világába, a drámában tizennégy év telik el, és a negyedik felvonásban új főszereplő, Marina, Pericles felcseperedett leánya jelenik meg a szinen. Gower jelenti mindezt, bő 1ère eresztve. Gower csak fecseg, fecseg; elmeséli Marina egész neveléstörténetét, zenei, kézimunkabeli, lirai és ki tudja még miféle tehetségét, szépségét, vetélkedését Philotennel, Dionyza féltékenységét, majd gyilkos szándékát. A néző kábultan kapkodja a fejét a rázúduló információ-tömeg hallatán, lényeges és lényegtelen elválaszthatatlan gubancban fonódik itt össze, és Gower láthatóan örömét leli abban, hogy ily hosszasan beszélhet. Dramaturgiai oldalról teljesen érthető e szükséglet; olyan esztétikai rés támadt itt, amit bármilyen lehetséges módon /például információk tömegével/ kell, amilyen gyorsan csak lehet, áthidalni. Hadd kábuljon a néző, olyat, ami most jön, még úgysem látott. A korábban kielemzett szerkezet itt is érvényes maradt: Marina a felvonás elején életveszélybe kerül, de kalózok kimentik a gyilkos kezéből, majd eladják egy bordélyházba örömlánynak, s a felvonás végére az erénye elleni támadásokat visszaverve kikerült a rossz 'házból. Közben Pericles tizennégy év után végre eljut Tarsusba, de már csak leánya sirját láthatja. Marina nyitó szavaiban a kor alapélményére bukkanhatunk: Vihar volt, mikor szült s meghalt anyám S a világ szüntelen vihar nekem, Mely minden kedvesemtől elsodor. /IV. 1. p.383./ Leonin Dionyza kiszemelt embere, pénzt kapott, becsületszavát vették, s ő végre is hajtaná a parancsot, ha a kalózok ki nem mente64