Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

rendje, önnön kiszolgáltatottsága, patkányszerű helyzete ellen. Tehetetlen dühe és a lét elfogadhatatlan törvénye elleni lázadás loll bog benne feneketlen erővel: Fenyitsd meg, vizrengeteg istene, Az eget s poklot csapkodó habot, Verd vasra szeleidet, szél ura, Ha kihivtad a mélyből. Csendesitsd Süketitő, szörnyű dörgésed. Oltsd A sebes kénlángot! - Lychorida! Hogy van királyném? Bőszült zivatar, Kiokádsz mindent? Vészsip! Mintha most A halál fülébe suttogna jelt... ...Istennője és kegyes orvosa Az éjjel vajúdóknak, hányt-vetett Hajónkra hozd le istenségedet S rövidítsd nőm kinját. /III. 1. p. 373./ Itt mindenkinek magának kell kihordania sorsát. És a vihar "mindent kiokád", Pericles tudja már, Thaisa sorsáért többszörösen is őt terheli a felelősség. Ez a monológ ezért nemcsak az istenekhez intézett fohászkodás, az önvád megfogalmazása is, már-már az őrjöngés határán. Pericles nagy tragikus pillanata ez, hiszen nem önmagáért, nem hóbortos lovagi eszményeiért, nem alaktalanságba vesző, lovagi létéért lázad, embertársát, feleségét félti, akit ő hozott ebbe a helyzetbe. Viselkedése természetesen most is teátrális, nem is kevéssé. De ez az őrjöngés nemcsak szerep, valódi őrjöngés, az önmagára találás ritka pillanata. Pericles egérfogóba került, elindult asszonyával egy olyan úton, melynek következményeit nem lehet többé megfordítani. Thaisa megszüli a gyermeket, és szülés közben meghal. És ezért a halálért Periclest is terheli a felelősség. Hősünk lelép-