Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

kai, tompított fénnyel. Pericles lovag önmagát keresi az asztal körül ülő lovagok között. A különbség mindössze annyi, hogy az ő páncélja berozsdált, a többieké pedig fényes. Az asztal mellett nem autonóm személyiségek ülnek, hanem az idő által uralt amőba-lények, a szenilis király, az elkényeztetett királykisasszony, az arcnélküli lovagok. E látomásban ez a külsődlegesség lepleződik le a néző előtt. S ha itt a szorongás volt az adekvát lélektani közeg, a következőkben a külsődlegesség komikus jellege kerül előtérbe* a lovagok Simonides felszólítására páncélban, vértben táncot ropnak az asztal körül. Pericles természetesen kitünteti magát a táncban, sőt, a kissé süket Simonides reggeli tudósítása szerint, Pericles zenével, "csodás harmóniával" bájolta el királyi fülét. Már csak egy próba van hátra, ezt teljesiti, s aztán hirtelen övé Thaisa keze. Miközben hősünk Pentapolisban próbál szerencsét, otthon, kedves városában, darusban néhány nemes megelégelte lovagunk távollétét. Hány éve is van távol Pericles trónjától? Nem tudunk rá pontos választ adni, a szövegben nem található direkt utalás. Mindenesetre sok idő telt el, hősünk megjárta Antiochiát, aztán hazatért, majd Cleon városában is időzött, mielőtt a tenger Pentapolis vidékére sodorta. Érthető, ha a nemesek elégedetlenkednek. Király nélkül nem élet az élet. A Második Főember máris Helicanusra testálná a trónt. /p. 367./ Helicanus azonban megrémül. "Ha vállanám, tengerbe ugranám, / Perc jóért több órás gond várna rám. / Egy évig még, kérlek, nézzétek el, / Hogy nincs az országban királyotok..." /p* 367*/ A nemesek elnézik, s nyomozni kezdenek Pericles után. ,Itt egy pillanatra újra funkció és életút ellentmondására kell figyelnünk, hiszen Pericles mindeddig inkognitóban volt, királyi ha-