Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

Ez a király olyan itt, mint apám, Fényét idézi fénye, hercegek Vették trónját körül, mint csillagok És ő nap volt a tisztelők között. Aki látta, hódolt, mint gyenge fény, Koronájával a nagyság előtt... /II.3. P. 363-364./ A lovagvilágnak e nosztalgikus siráma Simonides és Thaise beszélgetése után hangzik el. Nagyon érdekes az analógiarendszer felépítése. A viszonyítási alap a fény

, és a viszonyítottak mintegy a 10 , fényerősség szerint nyerik el érteküket. Az apa = nap, a hercegek s csillagok, a hódolók = gyenge fény, s ne felejtsük el, hogy ebben a helyzetben mindez Simonidesre és udvarára vonatkozik. Mindeddig infantilisnek is gondolhattuk Periclest, aki eltűnt világa iránti nosztalgiájában képtelen észrevenni az eltűnés jogosságát, ám a következőkben egyértelműen leleplezi magát: "...Koronájával nagysága előtt. / S fia most éjben szentjánosbogár, Fényben nem ég, csak sötétségre vár..." - folytatódik a monológ. Ez azonban egyértelműen azt jelenti, tisztában van azzal, hogy elavult értékek mellé szegődött, s önmagáról mondott hasonlata - "szentjánosbogár" - pontosan kifejezi azt a viszonyt, mellyel a világ egészéhez kapcsolódik. A monológ utolsó része már tömény cinizmus, minden lehetséges emberi autonómiáról való lemondás a a felelősség áthárítása az idő ismeretlen hatalmaira. "Csak sötétségre vár. / Látom, ember királya az idő, / Szülő is, sir is; esedezhetünk, / Azt adja csak, amit ő szánt nekünk." /II.3- p. 364./ Pericles itt kilép a bankett világából. A színpadon ekkor minden mozgás lelassul, a jelenet látomássá alakul, tompított zajok-