Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

apát is, leányát is teljesen leveszi a lábáról, és Simonides hozzáadja Thaisát. Ismeri-e Pericles a szerelmet? - a darab erről nagyon kevéssé nyilatkozik, két mondat erejéig mindössze: "/félre/ Zeusra, a gondolat arára, ma / Finomság sem kell: csak rá gondolok." /II.3. p. 3^3./ S a felvonás végén Thaisa kérdésére Pericles azt válaszolja, hogy úgy szereti, mint élete táplálóját, a vért. Udvarias, lovagi formulák ezek, de mit gondol Pericles valójában? Most érezhet először valami szer elemfélét. Hogy is lehetett voîna ideje arra, hogy emberi kapcsolatokba épitse magát, inkább építgette lovagi légvárait. Thaisát most látta először, szót sem váltottak egymással jóformán. Kezének elnyerésekor tehát olyasmit nyert el, amire talán egyáltalán nem volt felkészülve. De mivel megnyerte a versenyt, mivel mindenki szivébe belopta magát, mindenkit bepalizott, mindenkit az ujja köré tekert, úgy hogy már meg szerették

, Pericles pácba került. Jelleméhez valahol itt kell keresni a kulcsot. Nincs meg benne a szerelem érzése, csak valami felstilizálandó lángocska hajladozik benne, ami a szerelem vágyá ból fakad /emlékezzünk vissza, hogy dicsérte, hogy kivánta Antiochus lányának szépségét/. Pericles most is a született játékos módján jár el: vállalja a szerelem külsődleges gesztusait, s ezért kerül csávába: a kötetlen életmódnak vége, haza kell indulni, a nővel, gyereket kell nevelni, el kell tűrni a főurak hajbókolását, gondoskodni kell a folyó ügyekről, vége a csatangoló lovagi életnek. Pericles egész világának sűrítménye fejeződik ki az asztalnál elmondott monológjában. Ő nem üresfejű kalandor, de mégis rossz úton jár, az amőba-létből való kilábalás rossz lehetőségét választotta. Simonides és ő egészen eltérő módon éli át ugyanazt a helyzetet.