Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

ne. A halászok nein rossz emberek, egyszerűen leköti őket a munka, nem érnek rá Pericles gondjára-bajára figyelni. Pericles rimánkodni, panaszkodni kezd, s az új helyzetben királyöntudata, nagy-hal tudata nyilvánosan is lekopik róla, hogy a király köntöséből kibújjon az, aki, pusztuló ember mivolta. Elfeledtem, mi voltam; tudni azt, Hogy mi vagyok, a szükség megtanit. Dermeszt a fagy... /II.1. p. 358./ Létrejön végre a megfelelő kontaktus, a halászok köpenyt teritenek lovagunkra. S egy pillanatra talán még úgy tűnhet, Pericles megtalált végre egy biztos pontot, végre megérkezett valahova. A gazda segítségében nemcsak az alapvető szolidaritás, a sajátjának megosztása, az élet megmentése rejlik, úgy tűnik, mintha az életformát, a halász

életformát is felkínálná: Most aztán gyere velünk haza, ünnepnapokon majd húst eszünk, böjtös napokon halat, s ráadásul tálbafőttet meg fánkot is; szive

sen látott vendégünk leszel. /Az angol szövegben: "and thou shalt be welcome" - "szívesen látunk"./ És Pericles igy válaszol: I thank you, sir. /Köszönöm, uram./ /Áprily fordításában: Köszönöm, jó ember./ /II. 1. p. 558./ De bárhogy is álljon e meghívás, a romance-ember sorsa is legalább annyira meghatározott, mint a tragikus emberé. A halászok valahogy megérzik Periclesen, hogy nem közülük való, hogy idegen, hogy valami úrféle. "Első halász: Tudod-e uram, hogy hol vagy te most?" S megtudjuk, hogy Pentapolisban vagyunk, Simonides e város uralko-