Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

Első halász: Hát úgy, ahogy az emberek a szárazon; a nagyok felfalják a kicsiket. .. /II.1. p. 357./ Nyugodtan dolgozlak és nyugodtan beszélgetnek, minden elrendezett, mindennek megvan a maga helye. Mindehhez Pericles fogvacogása, meg az elvonuló vihar adja a hátteret. A jelenet kulcsa ez az ellentét: a bensőséges meghittség, rendithetétlen nyugalom, mellyel a halászok élet ele műkhöz viszonyulnak - s Pericles lovag siralmas állapota ezzel szemben. A két szféra rendkívül erős fénnyel világit ja meg egymást. Pericles maga is kishal, ez sodorta jelenlegi helyzetébe. Ugyanakkor nagy hal is, hiszen király. A helyzet logikájában azonban ő a kishal, és a halászok kezébe van letéve sorsa. Pericles egyre cudarabb állapotba kerül, ^egszólitja őket, de a ha lászok nem nagyon érzékelik Pericles helyzetének fonákságát, végzik tovább a dolgukat, bölcselkednek tovább, csak most már Periele lépett elő a bölcselkedés tárgyává. Lovagunk könyörgőre fogja: Egy halandó, kit a hullám s a szél Labdává tett, hogy roppant udvaron Dobálhassák, kér, szánjátok meg őt; Olyan kér, aki nem koldult sosem. Első halász: Mit mondasz barátom? Nem tudsz koldulni? ... Második halász: Hát halat fogni tudsz? Pericles: Sohasem próbáltam. Második halász: Akkor bizony éhen fogsz veszni, mert manapság semmit sem lehet szerezni, hacsak nem úgy, hogy kihalászod, /II.1. p. 358./ Nem jött létre olyan kontaktus, amilyet Pericles helyzete igényel-