Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

A mü mindig létproblémák érzékletes megjelenítésére, értelmezésére, ritkábban megválaszolására irányul. Belőle kibonthatók azok a létproblémák, melyek a művészt izgatták, sőt, a mindenkori szellemi élet középponti kérdéseiként foglalkoztatták és foglalkoztatják az embereket. A Pericles alkotójának /esetleg alkotóinak/, sőt szélesebb értelemben a Pericles drámai formáját anonim módon megteremtő társadalmi és létatmoszférának középponti problémája: az értékek totális válsága. Az uralkodó létállapot a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság, a világ totalitásának elvesztése és ellenpontjaként: nosztalgikus sóvárság az elérhetetlen teljesség után. Tételes megfogalmazásban: mit tesz, mit tehet az ember, ha sorsát félelmetes hatalmak szorongató erőterében kell kiépítenie? van-e remény e kiszolgáltatott kreatúra számára, hogy eszes lény módján megformálja, vagy kijátssza sorsát? lehetséges-e itt harmóniát, autonóm emberi létezést teremteni? képes-e arra az ember, hogy létének paradoxonjait feloldja? Meglehet, különös kérdések ezek, ám a létrejött mü, a Pericles kapcsán még különösebb kérdések is lehetségesek. A létproblémák e sorozata és iránya eleve megszabja a létrejöhető drámai forma kereteit. Az utolsó korszak embere e világot "szüntelen viharnak" /IV. 1. p. 383./ érzi. Ez az ember alagútban jár, labirintusban, és nincs kijárata, és nincs fény, amely átvilágítaná a körülötte leselkedő sötétséget. A Pericles ebben a közegben nyeri el megalapozását. Ebben a közegben születik meg a romance, mint feloldást kereső drámai forma,