Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

szerepe miatt a helyszin értelmezése az általánosság felé kell mo­zogjon: bárhol megtörténhet ugyanez a Feri ele sb en felmutatott je­lentés, mindenhol érvényes lehet. A tenger lesz a beépített kohé­ziós erő, ami összefogja a darab szétszórt szárazföldi helyszíneit. A Pericles leghatalmasabb színhelye, szereplője, az erőtér leg­főbb mozgatója a Tenger. Az ember törékeny erejét felülmúló hatal­masságban, emberenkivüli fenségben. Kell-e jobb szimbólum, allegó­ria az irracionális erőknek kitett tragikomikus kreatúra életprob­lémáinak megragadására, mint a tenger? Éppen a legdöntőbb mozzana­tokat teszi szemléletessé, racionalitás és irracionalitás, disz­harmónia és harmónia véletlenjeinek kontrollálatlan dühöngését. A lázadás és a sztoikus belenyugvás pólusa között ingadozik Pericles fejedelem, s a darab legnagyobb monológjaiban lázadásának féktelen ereje szól a tenger ellen, amelynek nincs más dolga, csak az, hogy van. A szereplők megformálása A létező világ az ember fejére nőtt. A darab végére elrendeződik e sorsformáló hullámverés. A humanizálatlan rendetlenség értelmet nyert, átható fényt kapott, a belső beteljesülés boldogságával emel­nénk zsebkendőnket könnyező szemünk elé. Csahogy e harmonikus vég­kicsengés teljesen külsődleges a darab tulajdonképpeni erőteréhez képest. Kívülről, konspirativ szándék ajándékaként érkezett a se­gítség, hogy felmentse a naiv értékek sarokbaszoritott bajnokait. Hiszen a darab szereplőinek ábrázolásánál is sajátos feltétel-rend­szert kell teljesíteni. Ujabb tautologikus megállapítás; csakis olyan szereplők jöhetnek itt számításba, akik magukon viselik a

Next

/
Thumbnails
Contents