Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 2. (Budapest, 1978)

Csetneki Gábor: Shakespeare Periclesének dramaturgiai problémái /A nagy shakespeare-i svindli/

játékról van szó inkább a drámában, mert hát a lehetetlent, a kivételesnek is ritkán kell itt hihetővé, átélhetővé tenni. Csakúgy, mint az egész utolsó periódus esetében, a játék nem oldja fel az igy megmutatott paradoxonokat, sőt annál hatékonyabb az előadás, mennél jobban kiélezi és a nézőnek fesziti őket. S itt érkeztünk vissza eredeti problémánkhoz. A moralitás nem tud, s nem is akar válaszolni ezekre az eretnek kérdésekre. A moralitás monolit, s lez^:t univerzuma minden kérdésre egyformán visszhangzó választ kimál. A Pericles tehát nem lehet moralitás. S mivel nincsenek előirt válaszok, a mese lesz az a keret, melyben legalább a kérdések művészi megfogalmazására mód nyilik. Itt a sorskérdéseket a végsőkig lehet élezni, és mert a kimenetel szinte tetszőleges lehet, és a választ ebben a felettébb kétes, felettébb homályos közegben kell értelmezni, hiszen a válaszadás feltételezése már magában is kissé mulatságos buzgólkodásnak tűnik, az előzmények ismeretében. S mert a felmutatott sorsproblémák valóságos feloldására nincs túl sok remény, a felmutatás aktusában fel kell tárni ezt a lehetetlenséget is. A darab igy közelit a néző világához, hogy a közelítéssel egyszersmind el is idegenitsen tőle - hiszen csak meséről van szó és az előadás menetét megszabó vezérlő kéz, éppen a "csomók megkötésekor" fityiszt mutat a naiv néző happy end utáni vágyának. Bertolt Brecht igy értelmezi elemzett problémánkat, a Kis Organonban: "A szinház legfőbb kötelessége a mese értelmezése és ügyes elidegenítési hatások révén való közvetitése lesz."

2

^ De ezzel újabb problémához érkeztünk. A mesei atmoszféra funkciója a játékhoz, mind a részekhez, mind az egészhez a néző modális viszonyát a mesei közeg szabályozza. A mese már önmagában is paradox jellegű. Innen tudjuk meg komolyan