Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 1. (Budapest, 1978)

Ungár Júlia: Bertolt Brecht fiatalkori művei - tandrámák

a Schubert-kórus, a Gross-Berlin vegyeskórus és a Fichte-kórus a megkövesedéssel fenyegető munkás-énekmozgalom megújulása uttörőinek bizonyultak." Sokkal érdekesebb azonban Friedrich Deutsch leirása a próbákról, mert azzal képet kapunk arról, hogyan lenne lehetséges a tandráma-gyakorlat megvalósulása. "Az újszerű előadói stilus Brecht szövegének ideológiai tartalmával együtt már a próbákon szenvedélyes vitákhoz ve etett. A szerzők elérték munkájuk fő célját: minden énekes a legintenzívebb módon a mü gondolataival foglalkozott... Technikai okokból a próbák nagy részét késő éjjel kellett tartani. Szinte félelmetes volt, ahogy munkás-énekesek a 39 sokórás nehéz testi munka után tartották magukat." Mivel a bemutató közönség előtt zajlott, Brecht azzal próbálta aktivitásukat felkelteni, hogy kérdőiveket osztottak ki, és egy héttel a bemutató után vitára hivták a közönséget. Ugyanezt a módszert alkalmazta az "Aki igent mond" esetében is. Két előadásáról tudunk ebből az időből. Az ősbemutatót Berlinben a Zentralinstitut für Erziehung und Unterricht /kb. Pedagógiai Főiskola/ diákjai tartották. Két résztvevő nyilatkozatából tudjuk, hogy a darab elérte a szándékolt hatást, nemcsak ideológiai tartalmával és sajátos formájával, hanem a próbákon megerősödött közösségi szellemmel, azzal, hogy a próbák során szorosabb kapcsolat alakult ki a kórus tagjai között.^

0 A Karl Marx Schule Neukölln tanulói az előadás után Brecht kérésére vitát rendeztek, melynek alapján Brecht újraírta az "Aki mond"-ot és kiegészítésül megirta az "Aki nemet mond"-ot. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a közös próbák, viták, gyakorlás során kialakulhatnak kisebb közösségek, csoportok. De Brechtnek az az elképzelése, hogy egy ilyen, magasabb tudati szinten levő csoportgépezet kialakitása kedvezően befolyásolhatná a tömegmozgalmakat, már az elmélet utópikus részéhez tartozik. Az a közös munka, amire ezek a közösségek szerveződnének, olyan beszéd-, gondolkodás-, viselkedés- és cselekvésmódok utánzása, kritik:ája, amely végül, egy, a társadalom száraára hasznos, kritikus magatar-^ tást eredményezne. A begyakorolt magatartásformák modellként szolgálhatnának, a politikai cselekvés számára. Az utánzás, a modell bizonyos mértékig merevséget, konzervativizmust rejt magában. Azonban a társadalomban való létezés elengedhetetlen feltétele bizonyos számú viselkedés- és magatartásior-