Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 1. (Budapest, 1978)

Ungár Júlia: Bertolt Brecht fiatalkori művei - tandrámák

ma megtanulása. Ezek az objektivációk teszik lehetővé, hogy az emberek érintkezni tudjanak egymással, és az ezekben meglévő állandóság az alapja annak, hogy régebbi korok magatartástipusai, az emberi együttélésből különböző formák érthetőek, felhasználhatóak számunkra. Mikor Brecht modellről beszél, akkor azt ebben az értelemben teszi. A tandráma-gyakorlat a következő fázisokból áll: az adott beszéd-, gondolkodás-, cselekvésmódok nagyon pontos utánzása; az utánzott modell megvitatása, kritikája; és ennek alapján a gyakorlás folyamatában fokozatos megváltoztatása. Igy megint létrejön egy modell, ami nem más, mint a fejlődés következő szakaszának kiindulópontja. A tandráma-gyakorlat szerkezete nagyon pontosan követi azt a szerkezetet, ami a gyerek felnőtté válásának folyamatát jellemzi. A gyerek a felnőttek viselkedésének utánzása, a játék, a tanulás so rán elsajátítja ezeket a viselkedés- és magatartásformákat. Amikor kritikai érzéke, Ítélőképessége kifejlődik, megváltozik a hozzájuk való viszonya. Ez lehet elfogadás vagy teljes elutasitás is. Az analógia nem véletlen, hiszen Brecht a tandrámákat amatőröknek, munkás s zin ját szóknak, munkáskórusoknak, iskolásoknak szánta. A kritikus látás kialakításához, a viszonyulás megváltoztatásához akart hozzájárulni. "Gyermeki"tudatszintjük fejlesztésével megtanítani nekik a "felnőtt" társadalmi cselekvéshez szükséges magatartásokat. A tandráma tehát valóban tanit, de nem konkrét, tényszerű tanításokat, hanem egy igen rugalmasan alkalmazható módszert, ami a legváltozatosabb helyzetekben is segitséget nyújthat a cselekvésben. Ez nem jelenti azt, hogy a tan drámákban kifejtett gondolatok ne lennének a tanulás fontos tényezői. Elmélet és gyakorlat egységét akarta helyreállítani, a játszva tanulást az oktatásba bevezetni. Az "Okta táselmélet" cimü Írásában azt fejtegeti a polgári filozófusokkal szemben, akik élesen elválasztják a szemlélődőt a cselekvőtől, a filozófust a politikustól, hogy a "valóságos filozófia és valóságos politika között nincs különbség. Ennek felismerésében következik az a javaslat, hogy a fiatal embereket színjátszás által neveljék, azaz egyszerre szemlélővé és cselekvővé tegyék... A szemlélődő kedv önmagában éppoly káros az állam számára, mint önmagában a cselekvési kedv. Miközben a fiatal emberek a játékban tetteket visznek véghez, melyek saját szemlélődésüknek vannak alávetve, az állam számára nevelődnek. Ezeket a játékokat ugy kell kitalálni és előadni,