Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 1. (Budapest, 1978)
Kerényi Ferenc: Az operaháború
téka közt. Amabban a színész, kell, hogy bővebben kirajzolt szerepe részleteit játékával nyomról nyomra kisérje, mint a festő szokta tájképe minden részleteit gondos kézzel kivinni, ha czélja, hogy a kép közelről tekintessék; az operában, pedig kevés, de nagy vonásokban festvék a lelki állapotok; itt a pathos nagy masszákban lép fel, mint a hatás, az ugy nevezett merész ecsetü festményekben, mit közelről tekintve vesztenek, mert távolabb szempontról összes, poétái hatásra vannak számítva." A Rómeó és Julia c. Bellini-opera előadása alkalmából irt eszmefuttatás az eszményités követelményét az énekesre is kiterjeszti, Egressy Bénit pl. ennek szellemében inti szebb kéztartásokra a szinpadon. Az Ígéretes kisérlet az opera elvi szempontú kritikai megközelitésére félbemaradt, az Athenaeum két év múlva már Böszörményi Pál németből forditott cikkének ad helyet hasábjain /A mostani dal játékokról /, aki - gyökeresen ellentétes módon - épp a nagyopera térhódit ásától számit ja a "gyönyörekor" kezdetét. Bajza - noha szerkesztőként közreadja az ilyen és ennél élesebb hangú Írásokat - maga óvatosabban fogalmaz, Szózatában az eredeti operát beill eszthetőnek tartja a liberális színházpolitikai elvek müsork erétébe: zenéje a nemzeti érzelmek, szövege a nemzeti nyelv terjesztésének szolgálatába állitható. Az opera /negativ/ esztétikai megközelitésére a fiatal radikálisok Írásaiban van példa, amelyeknek egy részét szintén Bajza közölte. Kazinczy Gábor és Egressy levelezéséből tudjuk, felvetődött körükben a kézikönyv-pályázaton való részvétel, Kazinczy az elméleti, Egressy a gyakorlati fejezeteket irta volna. A munka elkészültéről nincs tudomásunk, viszont egyes Írásaik szinte mutatványnak tűnnek. Egressy - abból indulva ki, hogy Lessingnél hiányzik a zenei érzelemkifejezés elemzése - az opera paradoxonjait feszegeti, a szinjátéktípust hangversenytermekbe száműzné vagy müvelését teljesen elkülönítené a drámától. A Végszavam a dráma ellenségeihez c # cikk gondolatmenetének lényege a következő: "...fattyú kinövése a szépnek, képtelen tulsága az idealizálás elvének művészetben; egy termesz etlen valami, mellynek a valóságban életalapja nincs; tehát végre: színművészeti hazudság; mert az opera éneklő életet tesz fel, a mi nincs." Teljesen hasonló érveléssel jut ugyanerre a végkövetkeztetésre Vahot Imre is, a maga parlagibb módján röpiratában. A rendszeres magyar operakritikának mindazonáltal megvolt a lehetősége a Honművész hasábjain, Mátray tollán, bár ő még 1836-ban
