Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 1. (Budapest, 1978)
Kerényi Ferenc: Az operaháború
széltében használt tükör-metafora a valóság drámai ábrázolására /"sie sei ein Spiegel des Lebens"/, megtoldva az hugói megszorítással, amit Vörösmarty igy fogalmazott meg: "A dráma a cselekvő élet valamellyik érde k esebb szakaszának a képe." A kiemelt jelző eszmény it és -követ élményükre utal: az erkölcsnemesités érdekében kerülendő a valóság keményebb, realistán illuziótlan ábrázolása. A triász drámaeszményének a francia romantika szinpadi müveit tekintette, felfogásuk alap-ellentmondása azonban /német esztétikai mintákból elvont szabályokkal harcolni a német romantika átlagter-^ mése ellen, a francia irány sikeréért/ magában hordozza a kritikusi gyakorlat megmerevedésének veszélyét. Ez majd az 184-o-es években, Bajzának Henszlmann Imrével és Egressy Gáborral folytatott vitájában válik valóssá, de első nyomai - pl. a radikálisok pártfogolta, kortárs-témájú, erősen társadalombiráló francia müvek elvetésével - máris megmutatkoztak. A szinjátszáról vallott elméleti tételeik kevésbé körvonalasak: fő feladatának a költői értékű és szépségű drámaszöveg szinpadi megvalósítását tekintették. A szabályokat Bajza szerkesztette egybe, főként Goethe reguláiból és Engel mimikájából; előbbitől a szinpadi beszéd, utóbbitól a mozgáskultúra követelményrendszerét véve át. A Pesti Magyar Szinház felvetette gyakorlati teendők tervbe vétették velük egy dramaturgiai kézikönyv megiratását - erre a Kisfaludy Társaság 1838-ban hirdetett pályázatot. Az ott ajánlott tizenhárom forrásmunka nemcsak pontos körképet ad a liberális drámafelfogást formáló hatásokról, de bizonyltja, hogy dramaturgia és játékelmélet egységes feldolgozását várták a pályázattól. Az opera játéktípusáról nem álltak rendelkezésre hasonló módon átvehető és továbbgondolható elméletek. Minthogy Lessing maga sem szól a zenedrámáról és csupán "kisérőzene" értelemben nyilatkozik róla, néhány utalásnál több nem állott az operakritikára szakosodott Toldy előtt mintának. Az Athenaeum 1838. jan. 14-i számában megpróbálja a teóriátlan operára is kiterjeszteni a liberális dráma- és szinjáték felfogást; a nagyopera stilusfordulatától számit va az énekes szinészi képességeinek kibontakoztatását, ennek magyar mintáját az akkor még általa is dicsért Schodelnében találva meg. Képzőművészeti párhuzammal igyekszik az operát is beilleszteni a szinpadi müvek rendszerébe: "Nagy különbség van pedig a szóló és éneklő drámáknak - ha azokat illy neveken nevezni szabad - já-
