Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 1. (Budapest, 1978)

Kerényi Ferenc: Az operaháború

A saardami polgármester Beethoven: Fidelio /Az x-szel jelzett bemutatók megelőzték a németeket./ Az operaegyüttes ilyen mérvű fejlesztése azonban a szinház kevés bé rendezett anyagi és közönségviszonyai között nem történhetett másként, mint óhatatlanul és csakis a drámarészleg rovására, arai a társulaton belüli ellentétek egész rendszerének kialakulásához vezetett. Schodelné gázsija mellett /havi elosztásban férjével együtt 5oo pengőforint/ eltörpült a többiek fizetése: Déryné 125, lendvayné és Megyeri 85, Szerdahelyi, Fáncsy 80, Szentpétery 75, Laborfalvy, Egressy, Telepy,Szilágyi, Udvarhelyi 7o pengőforintnyi havi bére. Az anyagi motívum a rendezők nemtörődömségén éppúgy lemérhető, mint a régi énekes szinészek operaellenességén. /Nem véletlen, hogy a nagy vihart kiváltó paródiát Schodelnéra éppen Szerdahelyi, az akkor már lemondott operarendező, a régi iskola egyik vezető énekese, az első hajdani Figaro játssza el,/ A választmány bánásmódja elleni tiltakozás és az anyagi mellőzöttség /ami végeredményben a szinészmesterség társadalmi bevettségének két oldala/ vándortársulati reminiszcenciákat élesztett a prózai szinészek körében. A korábbi gyakorlat visszaidézése azonban, amikor a játszók közül került ki az igazgató, a vezetőszinészek, az un. vezértagok vitték a társulat ügyeit vagy éppenséggel közös jövedelemosztásra társultak a "köztársasági rendszerben", az uj szinház követelményeinek semmiképpen nem felelt meg, bármennyire is jogosak indítékaik vagy bármennyire tetszetős és demokratikusnak tünő kívánságuk. A szakosodó, üzemszerűvé fejlődő intézményben amelyben a szinészek és a statiszták csak a rendezőn keresztül érintkezhettek az igazgatósággal, ahol a rendező megbizása nem hónapokra szól, hanem ő ad művészi jogfolytonosságot az előadásoknak stb. - a szinészek érdekvédelmi összetartása az operaháboru során, mint erőteljes tendencia érvényesül, amelyet a rossz pénzügyi helyzet is indokol. Tetőjpontját mozgalmuk 1842-ben, a válságévben éri el, amikor nyolc vezető szinésznő~~és szinész /Laborfalvy, Bartháné, Lendvayék, Egressy, Megyeri, László és Szentpétery/ érdekvédő egyez ségre lépett egymással, amire válaszul készült az operahivek emiitett névtelen felségfolyamodványa, mely az Athenaeum triászától szi