Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 1. (Budapest, 1978)

Kerényi Ferenc: Az operaháború

anyagi okok egybeesését tapasztaljuk. A megyei igazgatás alatt - a személyi változásokat is figyelembe véve - a választmánynak összesen 16 tagja volt. Közülük csupán hárman nem részvényesek, heten viszont alapitó tagjai a társaságnak és a 13 választmányi tag tulajdonában összesen 62 részvény volt, ami több mint 15 /o-a az országosan jegyzett 4o3-nak. Földváry Gábor alispán-elnök lo, a későbbi igazgatók közül Szentkirályi Móric 2, Ilkey Sándor és Ráday Gedeon lo-lo, Nyári Pál 3 és fél részvénnyel rendelkezett. Ugyanakkor kétségtelen, hogy olyan megyei politikusokról van zömükben szó, akik már hitet tettek liberális-reformer felfogásukról és nem elsődlegesen az anyagi hasznot keresték, hiszen 1841-ig csupán a részvénytőke visszafizetését szavatolták és "erkölcsi osztalékot" Ígértek a részvényt jegyzőknek. A választmányi jegyzőkönyvekből világosan kiderül, hogy 1838. jun. l-ig, Bajza lemondásáig az igazgató az egyetlen szakember a vezetésben, akinek hatása még a jegyzőkönyvek terminológiáján is lemérhető. Bizonyos indulat szinezte túlzást leszámítva, valósnak / nevezhető az a portré, amit Bajza rajzol a választmány tagjairól: "Sokszor, ha a legkomolyabb kérdés van vitatkozás alatt, elhagyják azt s arról értekeznek ez vagy amaz színésznőnek millyen deli alakja, szerelemteli dévaj szemei vannak, millyen kerekded tagjai, sugár termete stb. efféle, a hely és tárgy komolyságához épen nem illő, hitványságokról." A kedélyes életkép azonban könnyel elkomorulhatott: a vármegye tisztségviselői, akik felemelték szavukat Lovassy László és az országgyűlési ifjak'ügyében, a nemesi szabadsággal és a magyar rendi törvényekkel össze nem egyeztethetőnek, jogtalannak tartva letartóztatásukat, a vármegyei igazságszolgáltatás érintetlenül feudális módszereivel léptek föl minden, a választmányt ingerlő esetben. A szinház tagjait - Schodelné kivételével - vármegyei alkalmazottaknak tekintették. /Vonatkozóan idézzük fel Szilágyi Pál hires anekdotáját, amely szerint a választmánytól csak annyit kért, hogy ne a hajdúk, hanem az Írnokok normái szerint bánjanak velük./ Az Athenaeum ellen pedig szolgabírói vallatóparancs készült, amelyet a választmány 1839. január 28-i ülése, Földváry Gábor előterjesztésére, egyhangúan fogadott el. A bánásmód e feudális szokásrendszere és a primadonna kivételezettsége a dráraapárt, sőt a tárgyilagosabb források egyik legfőbb érve lett, a legélesebben a fiatal radikálisok tollán fogalmazódott meg, akik a polgári társadalmi