Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 1. (Budapest, 1978)

Kerényi Ferenc: Az operaháború

Bevezetés "A tekeasztal melletti zugban kört képez egy kis csoport, s a club legszájasabb hőse, majdnem énekelve és szive leglágyabb accord jai val emlékezik Schodelné varázshangjára, mellynél jobbat természetes, még soha nem hallott; mig a másik szinte a primadonna kiállhatatlan nézését, derekánek riszálasát a mindig egyhangú énekét paródiázza és drámai színészeink nagy tehetségeinek sajnos elfojtását taglalja. /.../ a mellékasztalnál egyvalaki egész tűzzel kárhoztatja az igazgatóságot, az opera pártolását magasabb political érdekből származottnak hiszi, mig szomszédja /.../ amúgy lassú hangon védi a szini kormány f érfiait...

11 Vahot Imre ábrázolja igy» mozgalmas életképben az operaháboru lázában égő Pest-Budát. // A közönségszociológiai inditéku, politikai, zene- és rendezéstörténeti, esztétikai érvekkel, személyes motívumokkal át- és átszőtt jelenség csúcspontja után egy évszázaddal végre ugy tünt, a vélemények, eszmefuttatások, indulatok tudományos nyugvópontra jutnak Pukánszkyné Kádár Jolán monográfiájában, aki a Nemzeti Szinház /azóta elpusztult/ iratainak vizsgálata után először értékelhette az operaháboru tényeit sokszempontuan. Solt Andor tollából azóta elkészült az eseménytörténet Vörösmarty és az Athenaeum szempontjából áttekintett, tömör összegzése is. Hogy mégsem lezárt kutatási tárgyról van szó, azt A magyar irodalom története c. kézikönyv 3. kötetének Bajza József-fejezete mutatja, ahol a következőket olvashatjuk: "...egyik legnagyobb érdeme, hogy a szinház nemzeti szerepének megőrzése végett szembeszállt az idegen operák túlnyomó divatjával, és a főváros megmagyarositására kiválóan alkalmas drámai szinjátszás uralmáért küzdött.

11

^ Az alábbiakban a jelenségcsoport tovább bővített forrásbázison alapuló komplex leirására teszünk kis érietet; keresve a módszertani tanulságokat is, elsősorban annak lehetőségét, hogy a csak időlegesen tárgyiasuló sajátos műalkotás, a szinházi előadás kö-