Dömötör Tekla: A népi színjátszás Európában (Színházi tanulmányok 16., Budapest, 1966)
Hivatásos népi mulattatók. - Népies irodalom és népi színjáték
előadásmód félig epikus volt, beiktatott párbeszédekkel, amelyeket vagy egyetlen szereplő adott elő hangját változtatva, vagy pedig több szereplő játszott el. Sok kisérlet történt arra is, hogy az egyházi és más forrásokból nemcsak a mulattatók speciális hatáskörét és műsorát rekonstruálják, ha nem társadalmi rétegeződésükre is következtessenek. Kardos Tibor a Régi Magyar Drámai Emlékek bevezetésében, továbbá más mUveiben a többi európai országokból ismert középkori mulattató típusok megjelenését hazánkban is nyomon követi, és társadalmi rétegződésüket is differenciáltan tárja elénk. A középkori mulattatók hazánkban is eleinte egy-egy nemzetség szálláshelye körül települtek, mint Kardos irja, "ahogy egyes jobbágytelepüléseken kialakult a csoport-ipar, ugy alakult ki a mulattatók települése egy-egy nemzetség szálláshelye körül, tehát a kezdődő feudalizmussal való függés viszonyában". A XV. századtól a zenészek, mulattatók, táncosok legáltalánosabb megjelölése a sipos és a tubás csúf; az utóbbi kifejezés etimológiáját szintén Kardos Tibornak sikerült megfejtenie. A hazai mulattatók személynevéből is következtethetünk bizonyos mértékig műsoruk jellemző vonásaira is. A XVI-XVIII. századig tartó időszak az európai vándorszínészmesterség tetőpontja. A hires, magas színvonalú itáliai, angol-német, (és később francia)társulatok mellett, melyek a hivatásos szinjátszás kialakulási folyamatában oly fontos szerepet vittek, számos rövid életű kisebb társulat is keletkezett,amelyek az egyre növekvő közönségigényt voltak hivatva kielégíteni. E mozgékony csoportok vándorlását a nyelvhatárok nem korlátozzák, minthogy műsorukban az ének, pantomim, döntő szerepet játszik. Az opera, a balett, a barokk tragédia és komédia az ő közvetítésükkel jut el a távoli északi országokba is. A barokk vándorszínészet e virágzásának a felvilágosodás vet vé get. Az ütközet legnyilvánosabban német nyelvterületen ment végbe, ahol a purifikátorok a bohóccal, a Kasperlével és a Hanswursttal, egyszóval a népies komédiával szemben valóságos irtőhadjáratot folytattak. E hivatásos vándor csoportok odisszeáit itt nyomon követni nem áll módunkban. Néhány szóval meg kell azonban emlékeznünk Európának arról a részéről, mely néhány évszázadon keresztül kiszakadt az európai színi fejlődés fő vonalából, a törökök által megszállt Balkánról. Bár a mohamedán vallás a szorosabb értelembe vett színjátszásnak ellensége volt,az artisták (akik úgyis a vándormulattatók egyik legnagyobb csoportját képezték) jő megélhetést találtak a törökök által megszállt területeken is. Akrobaták, bűvészek, árnyjátékosok, táncosok műsoráról sokat hallunk ezekben a századokban a Balkánon is. A nyugati barokk vándorkomédiások török megfelelői viszont az Orta Oyunu társulatok. Ez az improvizációs játék századokon keresztül hasonló szerepet töltött be, mint Nyugat-Európa vándorszínész társulatai és ugyanúgy állandó típusokkal (tipi fissi) dolgozott, mint a commedia dell' arte.