Dömötör Tekla: A népi színjátszás Európában (Színházi tanulmányok 16., Budapest, 1966)

Mítosz és mágia

tedben, karácsonytól vízkeresztig szellemalakok járnak házról házra. A görög néphitben és általában a balkáni néphitben az a hit is él, hogy a karácsonykor született gyermekek változnak ilyen hazajáró szellemekké. Ezek a szellemalakok magasak, hosszú, hegyes sapkát viselnek. Azt is képzelik, hogy hazajáró halottak ezek, akiknek ilyenkor joga van az élők között időzni. A néphitnek ezek az alakjai sokhelyütt mint alakoskodók jelennek meg és adományt gyűjtenek maguknak. Nevük változó. Görögországban Kaloghéroi, vagy Kallikantzaroi. Bulgáriában Kukeri, Kukovi, Starzi. Makedóniában: Babukheri. Tirolban hasonló szellemalakok járnak a karácsonyi tizenkettedben, a Perhták. A Perhta - maszkok általában két nagy csoportra oszlanak:a szép és csúnya maszkokra. Megjelenésükhöz számos hiedelem-elem kapcsolódik. Vezetőjük egy boszorkányos nőalak, a Perhta. Az alakoskodóknak mind magasabbra kell ugraniok, ezzel a termés növekedését segitik elő. A szép Perhtákat jó szellemeknek, a csúnyákat pedig gonoszoknak tartják. A mult század 70es éveiben tizenkét szép Perhta jelent meg hosszú sisakban, amelyet csengők, kis kolompok diszitettek. Kezükben hosszú bot, ruhájukon színes szalagok. A szép Perhták épp ugy, mint a csúnyák, álarcot hordtak. Táncuk felvonulással kezdődött, miközben a szép Perhták botjukra támaszkodva magasra ugrottak, a csúnyák pedig groteszk táncot jártak. A csúnya Perhták arca gyakran ördögi volt, szarvval, ruhájuk szőrös. A Perhták táncához sokféle magyarázó mondát fűztek, azt tartották, hogy gyakran jelent meg közöttük maga az ördög is. Amikor a tizenkét maszkos Perhta extatikus állapotban a kutat is átugrotta, egyszerre azt vették észre, hogy számuk megszaporodott és tizenhármán vannak. A sátánnak megjelenése többnyire egy táncoló halálát okozza. E démoni maszkos alakoskodók farsang idején is feltűnnek, azonban a farsangi alakoskodások gyakrabban mennek át a tréfába és kisérteties, démonias vonásaik kevésbé maradtak meg, mint a téli tizenketted idején megjelenő alakoskodóknak. Tirolban a Perhtáknak farsangi megfelelői (Schemen) is démoni alakokat személyesítenek meg, azonban nézők is, játszók is kevésbé veszik komolyan démoni voltukat, mint a téli alakoskodás nál. Más figurák is jelennek ilyenkor meg: medvetáncoltatők, vadászok, kovácsok, molnárok, akik malmukban megőrlik az öregasszonyokat és helyettük szép fiatal lányokat varázsolnak elő. Bogatyrev professzor, a szláv népi színjátszásról irt könyvében fölveti azt a kérdést, hqgy e mágikus játékok esztétikai szempontból milyen mértékben vizsgálhatók, és igy ír: "A mágikus játékoknál tehát különböző szinpadi elemekkel találkoztunk: a szereplők egy más személlyé, állattá vagy tárggyá változnak át, párbeszédet folytatnak egymással, a játékban szereplő állatok hangját utánozzák, szinpadi kosztümöt és álarcot is használnak. A játéknál kétségkívül a mágikus, a varázsló elem a domináló, szerephez jut azonban az esztétikai szempont is, sőt néha súlyponti eltoló-