Dömötör Tekla: A népi színjátszás Európában (Színházi tanulmányok 16., Budapest, 1966)

Maszkok

hát, hogy a csak mulattatást szolgáló szinpadi maszkoknak is néha igen ősi vallástörténeti háttere lehet. A szokásokhoz fűződő és hagyományos európai népi maszkokat különböző csoportokra lehet osztani aszerint, hogy emberformájuak, állat formájúak, növényi maszkok, vagy egyikre sem emlékeztető fantasztikus lényeket ábrázolnak. Mindegyik tipust nagyjából egész Európában megtaláljuk. Európa, a brit szigetektől a Balkánig, nagyjából összefüggő maszkterületnek tekinthető. E jelenséget részben genetikus, részben tipologikus összefüggésekkel magyarázhatjuk. E maszkok egy része az antikvitásban jött létre és a római birodalom hivatásos mulattatóival terjedtek el a kora középkorban. Másrészt feltételezhetjük, hogy a különböző indoeurópai népeknek is hasonló, szellemlényeket szinre hozó maszktipusai voltak. Az európai maszkok feltűnő egyezése mellett mégis megkülönböztethetünk maszk centrumokat és maszkban aránylag szegény vidéket is. Maszk centrumot képeznek pl. az alpesi faluk, Ausztria és Svájc erdőben gazdag és elzártságuk folytán sok archaikumot megőrző hegyi falvai. Ugyanezt mondhatjuk a Kárpátok vidékéről és a Balkán hegyvidékéről. Mindkét terület maszkos alakoskodása kereszténység előtti hiedelmeket őrzött meg. Maszkban gazdag vidék a Németalföld, Észak-Franciaország és a Rajna melletti németvárosok is. E terület maszkos alakoskodásának már más jellege van, itt egy késő középkori, illetőleg reneszánsz tipusu városi maszk-kultúra a mai napig is fennmaradt hagyományáról van sző. Azokat a maszkokat azonban, amelyek a területeken sűrűbben fordulnak elő, más európai országokban is megtaláljuk és az elnevezések változatos sága mögött sokszor egy és ugyanazt az alakot fedezhetjük fel. A szokásokhoz kapcsolódó hagyományos maszktipusok nagyon gyakran szellemlényeket személyesítenek meg. Magyarázatukra sokféle elméiét keletkezett. Marmhardt vegetációs démonnak tartotta őket, a svájci Meuli hazajáró halottaknak.Megjelenésük kétségkívül kapcsolatos a termékenység-varázslással és a halottak, hazajáró ősök kultuszával is. Minthogy azonban az évszázadokon keresztül annyiféle változáson, átértelmezésen mentek át, a mai.megjelenésükhöz fűződő magyarázó mondák már nem igen igazítanak el eredeti értelmüket illetően. Az állatmaszkok közül történeti szempontból legérdekesebb a szarvas alakoskodás. A szarvasbőrbe öltözött varázsló ott látható a történelem előtti korbői származó barlangi festményeken is. A szarvas-maszkról szőlő említések a kereszténység korai századaiban válnak egyre gyakoribbá. Ambrőziusz és Petrus Chrysologus már határozottan emiitik a szarvas-maszkot: ".. .qui cervulum facientes in ferarum se velint habitum commutare"; - ".. .alii vestiuntur pellibus pecudum, alii assumunt capita bestiarum". A középkori zsinati határozatok újra meg újra felemiitik, hogy tilos szarvas alakjában alakoskodni. Hogy a szarvas esetében igen régi eurázsiai alakoskodásról van sző, azt bizonyítja a szarvas-maszk felbukkanása Mongóliában és az amerikai indiánok kul- 25 -