Dömötör Tekla: A népi színjátszás Európában (Színházi tanulmányok 16., Budapest, 1966)

A népi színjátszás szimbólumrendszere és funkciói

kodásmódra -, az a néger maszk, az a párizsi földön fölbukkant afrikai maradvány nem más, mint váratlan alkalom arra, hogy napfényre hozza ezt az immár hatásra beérett hátteret. És néhány év leforgása alatt elkövetkezik a művészetben Matisse és Rouault néger korszaka is. Modigliani is az 1910 és 1915 közötti években ebből meriti gyönyörű szép, kőbe vésett és megfestett kariatidáit, amelyek rövid művészi pályafutásának legmagasabb fokú időszakát nyitják meg..." Éppen az a tény, hogy a XX. századi modernista irányok a népművészetnek stilizált ábrázolásmódját választották mintaképül, vezetett arra a nem egészen helyes elképzelésre, hogy a népművészet mindig stilizált és a jelenlegi antirealista irányok jelképrendszere azonos a népművészet jelképrendszerével. A népművészet gyakran valóban igen erős stilizációt mutat. Mint Garaudy irja a Parttalan realizmus c. tanulmányában: "A polinéziai vagy afrikai maszkok, az aztékok, vagy a mayák keramikája, a román bestiárium, a mükénéi bálványok, a krétai művészet fétisei nagyon messzire jutottak abban az erőfeszitésben, hogy a természetet másolás nélkül teremtsât újjá." A népművészet szimbólumrendszere és azok között az absztrakciók között azonban, amelyeket a modern művészi irányok használnak, alapvető különbség van. A népművészet szimbólumai társadalmilag elfogadott absztrakciók, a modern antirealista irányzatokban pedig az egyén saját jelképeit hasz nálja. A modem antirealista irányok azért kreálnak egyéni szimbólumokat, hogy ezzel a világ értelmetlenségét, az elidegenedés jelenségét fejezzék ki. Az egyén nem érzi jól magát a társadalomban, attól el akar különülni. Nem él közérthető jelképekkel, hanem egyéni jelképeivel a világ objektiv, megragadhatatlanságát akarja kifejezni, vagy éppen különállásával, különcségével akarja felhivni magára a figyelmet. A népművészet jelképei ezzel szemben társadalmi absztrakciók, melyek annak a közönségnek számára, mely használja őket, teljesen érthetőek. Létrejöttük többféle okra vezethető vissza. A primitiv művész gyakran nem azt akarja ábrázolni amit lát, hanem amit tud, tehát hasonló módon jár el, mint az egyiptomi művész, aki az emberábrázolásnál a profilban ábrázolt arcon is előnézetből mutatja az emberi szemet. Egyes észak-amerikai indiántörzsek szőnyegein az állat egyszerre látható elölés hátulnézetből. A művész az állat testrészeit nem természetes összefüggéseiben ábrázolja a szőnyegen, viszont a különböző elemek, melyeknek egymáshoz való viszonya éppen nem felel meg a valóságnak, az állat min den részét elölnézetből, oldalról és hátulról bemutatják. Tehát a rajz együttese tartalmazza az állat teljes formáját. Máskor az arányok torzulása szándékos és értékítéletet fejez ki, ahogy a középkori freskókon is egyes alakok nagyságukkal is jelezték fontosságukat. A torzulás oka lehet