Dömötör Tekla: A népi színjátszás Európában (Színházi tanulmányok 16., Budapest, 1966)

Előszó helyett

Az európai közösségi szinjátszás azt a talajt képezi, amelyből az európai hivatásos művészi szinpad intézménye újra meg újra kifejlődött. Kifejezési eszközeit, jellemtipusait ebből az évezredes hagyományból meritette, amely nélkül nem érthető története sem. A következőkben ennek a közösségi népi színjátszásnak néhány jellegzetes vonását igyekszünk ismertetni, történelmi változásában, összefüggéseiben és táji eltéréseiben. Felvetődik az a kérdés, hogy Európát egységnek tekinthet j ük -e a szinjátszás szempontjából, jogosult-e nemcsak földrajzi, hanem kulturális egységnek is tekinteni. A népi szinjátszás szempontjából mindenesetre annak tekintendő, ahogy ez az eddigi néhány példából is kitűnt már és szinte megdöbbentőek azok a hasonlatosságok, melyek az egyes európai országok népi színjátszását összekötik. A genetikus összefüggéseken kívül elsősorban a tipológiai párhuzamok, a dolgozó osztályok hasonló történelmi sorsa, jogviszonyaik, a hasonló életmód ad magyarázatot e jelenségek szoros egymásba füződésére. Összefoglalva az eddigieket, tegyük fel újra a kérdést: mit jelent hát ez a fogalom - európai népi szinjátszás? Történeti fejlődésében szemlélve, ide tartozik az európai népeknek az osztálytársadalom előtti teljes közösségi színjátszása. Ide tartozik továbbá az osztálytársadalom viszonyai között a dolgozó osztályok öntevékeny színjátszása. Ide tartozik végül a hivatásos népi mulattatóknak az a szinjátékos tevékenysége, amely kimondottan a dolgozó rétegeknek szól, az ő eszmevilágukat fejezi ki és szórakoztatásukat szolgálja. Mégis a következő tanulmányban nem törekedhetünk arra, hogy e komplex jelenséget történeti fejlődése egészében vizsgáljuk. E szintézisnek még nincsenek meg az objektiv feltételei. Tanulmányunk tehát nem foglalkozik azokkal a jelenségekkel, melyek e definícióban benne foglaltatnak ugyan, de a tradicionális fő vonalból már kiváltak .Nem foglalkozik tehát a középkori városi misztériummal vagy a céhes iparosok színházával (mesterdalnok-színház). Nem foglalkozik a hivatásos népies szinjátszás fejlettebb formáival (commedia dell' arte, théâtre de la foire, bécsi Volksbühne stb.). Nem foglalkozik a XIX-XX. század munkásszinjátszásával sem, holott ezek a jelenségek bele tartózná nak a fenti meghatározásba. Csupán azzal az alapréteggel foglalkozik, melyből mindezek kinőttek, tehát a tágabb definíción belül azokkal a hagyományos szinjátszás-formákkal, melyeket Európában évszázadok óta nyomon követhetünk, s melyeket leginkább a paraszti rétegek őriztek meg egészen napjainkig. Ez az alapréteg az, mely az idők során táptalaja, éltetője volt mindenféle nem hivatásos és hivatásos európai szinjátékos formának és intézménynek.