Hermann István: A modern színpad (Színházi tanulmányok 15., Budapest, 1966)
II. fejezet. A játékosság és a kettős demaszkirozás a modern szinpadon
nem más, mint ez a rendkivül megdöbbentő komplexség, mely a szinjáték sajátja. Ennek a komplexségnek lényege az,hogy a játékban pusztán a játékszabályok dominálnak; ezek a játékszabályok azonban magából a játék szelleméből és nem külön tényezőkből fakadnak. Az a tény, hogy a művészet kétszeresen is a valóságban gyökerezik, nem teszi lehetővé a játékra oly jellemző teljes szabadságot. A szinpadi művészet ugyanis a maga elemi kezdeteiben is arról vallott, hogy az ember nem elégedett a valósággal és az ebben a valóságban elfoglalt saját helyzetével és éppen ebből az elégedetlen, nyugtalan, kritizáló mozzanatból nő ki maga a szinjáték. De azok az elemek, amelyekből a szinjáték felépül, nem az égből pottyannak le. A játék lehetne telitve elysiumi játékszabályokkal. Lehetségesek puszta fiktiv játékszabályok, melyeknek semmi közük nincs a valósághoz. A szinjátékban azonban az ember számára semmiféle más impulzus nincs adva, mint azok az impulzusok, melyeket a valóságból nyerünk. Tehát ebbe a másik világba kizárólag azok az elemek áramlanak be, melyek az adott világban léteznek, így például kétségtelen, hogy itt is szerepe van az erosznak, a maszkirozás örömének, tehát olyan elemeknek, melyek már a valóságban is felmerülnek. Ezek a valóságelemek azután mintegy összeömlenek magában a játékban, mégpedig a szinjátékban. A játék szó tehát legfeljebb képes kifejezés íehet, mivel a valóságból kiemelünk egy halom elemet, s ezeket nem valóságos viszonylatukba helyezzük - ennyiben játékosak -, de ugyanezeket az elemeket arra használjuk fel, hogy a valóságot megszüntetve, megőrizve egy magasabb sikon mutassuk be. Amikor ezt a sajátos változást górcső alá vesszük, akkor végeredményben a játék és a művészet elválasztási pontját kell meghatároznunk. Itt azonban egy rendkivüli ellentmondásba ütközünk,tudniillik az ellentmondás ellentmondásába, amelyet maga a dráma testesit meg. Ugyanis bármennyire művi legyen is a dráma, bármennyire egyedi esetet -62 -