Hermann István: A modern színpad (Színházi tanulmányok 15., Budapest, 1966)

I. fejezet. A maszk és gesztus jelentéstana

tokkal, arcjátékkal, felkiáltásokkal s más effélékkel való kidolgozás, egyszóval az a néma vagy félig hangos játék, mely nálunk úgylátszik lassanként egészen kipusztul. Hi­szen va nna k szinészek Németországban, akiknek a teste azt mutatja, amit gondolnak és éreznek, akik hallgatással, ha­bozással, intésekkel, a test gyöngéd, bájos mozdulataival készitik elő a beszédet, a társalgás szüneteit helyes né­majátékkal tudják összefűzni az egésszel. De a gyakorlat, mely a szerencsés természetnek segitségére jönne és megta­nítaná azt, hogy az iróval versengjen, nincs annyira műkö­désben, amennyire kivánatos volna a színházlátogatók vi­gasztalására." /Vö. Goethe: Meister Vilmos tanulóévei , Bu­dapest én. I. kötet 95. o./ Igy tehát magának a társadalomnak a szükséglete nap­jainkba n újra aktuálissá tette a gesztusismeretet: ezt pe­dig könyvből megismerni nem lehet, kizárólag a művészi játék nyújthatja. A művészi szinjáték, illetve filmjáték /azt, hogy itt mennyire különlegesen más szerepe van a filmnek, mint a szinpadi játéknak, majd a következőkben taglaljuk/ egyáltalán nem tudatosított módon ennek a ten­denciának, mint társadalmi tendenciának fontos emeltyűje. Ez a tény természetesen mélyen összefügg a szinjáték álta­lunk felfedett ellentmondásával, mely szerint a színjáték­ban a müköltészet és a népművészet sajátos egysége valósul meg. De az is bizonyos, hogy azon túlmenően, hogy ennek az ellentétnek konkrét megvalósulási formája a modern szinpa­don speciális helyzetet hoz létre az előbb kifejtettek egyik legfőbb tanulsága az is, hogy a mai pszichológiának éppen a szinjáték gesztusvilágát kellene egyik alapvető tárgyának tekintenie. A szinjáték funkciója tehát ma sem azonos a dráma funkciójával; magának a .játéknak önálló terület e van s ezt a területet a játék társadalmi feladata határozza meg . Ez a terület egyáltalán nem független a drámától; a dráma szövedékéből következik e terület mozgásszférájának egyik - 57 -

Next

/
Thumbnails
Contents