Hermann István: A modern színpad (Színházi tanulmányok 15., Budapest, 1966)

Bevezetés

gából kell kiindulnunk

. Ki kell tehát indulni abból a tényből,hogy a dráma költőisége nem-komplett voltában áll. továbbá abból, hogy a szinpadi játék nem más, mint a dráma kompletté tétele, közvetités a konstans drámai anyag és a variábilis közönség között. Továbbá be kell bizonyítanunk azt, hogy a szinpadi feszültség a játék és a valóság, a valótlan valóság valósága ós a valóság valótlansága közötti ellentét eredményéből keletkezik, végül éppen ennek keretében kell bebizonyítanunk, hogy a művészi szinpadi játék a művészet és népművészet sajátos komplexumából áll elő. Miután a fentieket kifejtettük, érkezünk el ahhoz a kérdéshez - még ha ez elsősorban nem is a felosztásból tűnik ki hogy mit jelent a modern szinpad. Itt probléMáink szorosan kapcsolódnak majd az előbbiekhez. Nevezetesen az a kérdés, hogy vajon a modern szinpad megtalálja-e az utat dráma és közönség, játék és valóság, művészet és népművészet dialektikája irányában. Megtalálja-e a helyes arányokat, vagy pedig egyes kísérletekben a játék, más kísérletekben a valóság kerül megengedhetetlen módon középpontba. Ennek eredményeképpen a modern szinpad értékét,illetve értéktelenségét az dönti el, hogy a müköltészetet népművészeti módon ragadja-e meg, illetve, az értéktelen kísérletek esetében, vagy a müköltészet vagy pedig a népköltészet, helyesebben népművészet elemei eltünnek-e a színpadról. Minden egyéb kérdés, a diszlettechnika, a kosztümök, a szinpad tagolása, az elidegenítés, illetve az átélés problémái ennek alárendelten jelennek meg. Nem titkoljuk azt a nézetünket sem, hogy a modern szinpadi művészet oly sok vitát kiváltott elméletei és ellentétei ebből a szempontból igen sok esetben látszatellentéteknek bizonyulnak. Az úgynevezett weimarizmus tényszerű szinpadábrázolása, t Piscator-féle politikus szinház és például Gordon Craig szinpadi megoldásai közötti különbség éppen úgy nem jelent -18 -