Almási Miklós: Színházi dramaturgia (Színházi tanulmányok 14., Budapest, 1966)

VI. A SZÖVEG SZÍNPADI ÉLETE - 3 A néző szövegmondása…

zetében és szomorúságában ilyen felszine

s mondatokat ejtsen ki. De térjünk vissza az utánamondás jelenségéhez. Vajon itt "értelmes" utánamondásról van szó? Szó szerinti "átvételről"? Gyakran arról is: a legjobb megoldásokban valóban ugy érezzük, hogy azt, ami nekünk fáj, csak ig

y lehet megfogalmazni ós kimondani. A szini varázs teszi ezt, amely elhiteti az alak és világ szavakban találkozó egységét. De gyakran előfordul, hogy az a néző, aki boldogan - az őnfelfedezés boldogságában mondja magában a szöveget, a függöny legördülése után nem tudná elmondani, mi is történt pontosan a szinen, mi volt a szavak mélyebb értelme, milyen szóvirágok voltak benne, mit jelentenek egyes célzások stb. Hát akkor nem értette meg a szöveget? Nem erről van itt szó. Ebben az ellentmondásban a drámai szöveg egy ujabb sajátságát láthatjuk: a szöveg és játék egységes dallamvezetéséne

k művészetét. A nagy drámák felépitése a látható cselekménynek, a mondott szöveg hangsúly-játékának, a mimika, gesztus stb. kifejezőerejének olyan egymást erősitő és értelmező rendszerét teremti meg, amelyben a szöveg csupán összefoglaló és továbblenditő szerepet kap. A néző a hangsulyok jelentéséből, a rá válaszoló mimika vagy gesztus "feleletéből" és a mondott szöveg "dallamából" együttese

n érti meg azt a világot, amely a közvetlen szöveg mögött húzódik. (Ezért kell olyan pontosan kidolgozni a szövegmélye "eljátszásának" teljességét!) Ezt a réteget tehát anélkül érti meg,hogy a mondott szöveg részleteit, képeit, utalásait stb. teljes egészében "fölfogná". Görög tragédiák esetében ez szinte lehetetlen is: olyan nagyfokú műveltséget, a darab olyan alapos ismeretét tenné szükségessé,hogy csupán az egyetemi tanárok tudnák élvezni a drámát - ha ezen múlna a tragédiák élvezete. De nem ezen múlik,hanem azon,hogy a drámaiság rétege valahol a közvetlenül látható cselekmény- 183 -