Almási Miklós: Színházi dramaturgia (Színházi tanulmányok 14., Budapest, 1966)

V. NÉHÁNY SZÓ A SZCENIKÁRÓL - 1. Szinpadi és drámai tér

V. NÉHÁNY SZÓ A SZCENIKÁRÓL 1. Szinpadi és drámai tér Közhely ma már, hogy a drámának a dramatis personaeban felsoroltakon kivül még egy fontos szereplője van: a helyszin. Brabantio háza előtt (

Othell

o

). vagy a népkertben (Dürrenmatt Öreg hölgy látogatas

a), egy piszkos bútorozatlan szobában (Beckett Utolsó tekercs

) - ezek a helyszínek nemcsak azért veszik körül a szereplőket, hogy legyen ho

l társalogniok, tehát nemcsak a fizikai tér elkerülhetetlen adottságait jelképezik, hanem bele is folynak a dráma életébe, látható ós mégis láthatatlan kihatású néma szereplők. A rafinált fogásokkal dolgozó formális dramaturgiában ugy, hogy ravasz "járásokat" irnak elő: a hős az ablakon keresztül érkezik, mert kivülről az ajtót az ellenfél vigyázza, menekülni nincs más mód, mint kirántott karddal, romantikusan. A helyszin itt helyrajzi mivoltában, a lakás funkcionális elrendezése folytán válik dramaturgiai szereplővé, segiti vagy gátolja a hős megnyilatkozását, kényszeriti a leszámolásra, a látványos párbajra stb. Egyébként, kevésbé látványos módon, szinte minden igazi drámai szinhely ezt teszi: a jelenlevő bútorok, ajtók, utak, világítóeszközök stb. mind cselekvésbeli lehetőségeket jelentenek a fellépő hősök számára. Ha Julia mondjuk a földszinte

n lakna, talán egészen más hőfokon égne az a szerelem, mely Rómeóval hágcsót hozat. Ez a drámai szenvedély egyenesen követeli azt a szinpadi teret, amely a maga akadály jellegéve

l ennek a lángoló érzésnek a megjelenését kiváltja. Épp ez az akadály - 148 -