Almási Miklós: Színházi dramaturgia (Színházi tanulmányok 14., Budapest, 1966)

II. A HÉTKÖZNAPI ÉLET DRAMATURGIÁJA: A MEGJELENÍTÉS ESZKÖZEINEK EREDETE - 1. Az érzelmi cselekvés és a cselekvés érzelmei (A feszültség)

századdal korábban, a romantika idején éppen ellenkező irányú kilengést láthatunk: ott az objektivitás szerkezetét a vágy, a szenvedély stb. akarja formálni, s az objektivitás ereje egészen másképp, sokkal moderáltabb szinekben tűnik fel meg a polgárnak. Vagyis: ahol a történelmi változások hirtelen teret nyitnak az egyéni cselekvés számára, ahol nagyobb az objektiv folyamatok cselekvő megváltoztatásának objektiv lehetősége - ott a feszültség alkotópólusai közül a cselekvő mozzanatok erősödnek és az érzelmi komponensek háttérbe szorulnak. Ahol viszont éppen bezáródóban vannak ezek az objektiv lehetőségek, ahol éppen elvágják a cselekvő változtatás lehetőségét - ott még egy darabig él az érzelmi-szenvedélybeli változtatni akarás feszültsége. Egy fejlődési fázissal később már a "kész" társadalmi rend áll szemben az emberrel, az elidegenedett világ szerkezete, ahol nemcsak a cselekvő beleszólásnak nincs már tere, hanem az ember leszokik arról is, hogy érzelmileg lázadjon körülményei ellen. Ezt a zárt világot aztán majd egy uj társadalmi mozgalom fogja áttörni - a szocializmus erői -, bizonyitva, hogy teljesen zárt változtathatatlan világ nincsen. Ezeket a különbségeket, a pszichológiát befolyásoló történelmi kereteket csak azért emiitettük meg, hogy lássuk: a feszültség dramaturgiai elve, a mindenkori élet ténye, a kor történelmi lehetőségeinek függvénye, és igy a kor drámaÍrásának és szinházának sajátosan módosuló drámai építkezési elve. Mint élettény, mint a hétköznapi élet változó szerkezetű ténye a történelmi kor szülötte és mint ilyen kerül bele a drámairás műhelyébe is. Hogy a félelem alapvetően drámai kategória lett, azt Arisztotelész tragédia-elméletének közismert "szánalom és félelem" fogalmai bizony

itják. A remény már kevésbé közismert dramaturgiai elv - pedig igen fontos kelléke a nézőtéri reakciónak. Az a jó dráma, melyben a néző az utolso pillanatig reménykedik - legjobb tudása ellenére is - a jó - 53 -