Almási Miklós: Színházi dramaturgia (Színházi tanulmányok 14., Budapest, 1966)
II. A HÉTKÖZNAPI ÉLET DRAMATURGIÁJA: A MEGJELENÍTÉS ESZKÖZEINEK EREDETE - 1. Az érzelmi cselekvés és a cselekvés érzelmei (A feszültség)
szinte n látható. Az ember pl. szép és okos célokat tüz ki maga elé, de a hétköznapok csatározásaiban olyasmiket is vállal - a célra való tekintettel -, melyek lassanként alkalmatlanná teszik őt arra, hogy valaha is megvalósitsa ezeket a szép álmokat. (Gondoljunk a XIX.sz. nagy "nevelési regényeinek" témáira, melyekben a szép tervek azon feneklenek meg, hogy végrehajtásuk során a hősök elaljasodnak, s végül már a szép gondolatok is nevetségesnek tűnnek szemükben.) Aztán: a hétköznapi életnek, a közvetlen érdekek nyomásának önálló dialektikája van: az embert könnyen eltéritik saját céljaitól - s legtöbbször ugy, hogy észre sem veszi, s már más irányban evez. (Gondoljunk az "álmodozó" hősök sorára Don Carlostól, Ibsen fellegekben járó figuráin át, az "álmodozó amerikai" közismert tipusáig, vagy a polgári regény és dráma központi alakjaira.) Életűk egy-egy álom kergetése, de ugy, hogy közben egészen mas sinekre tévednek, és még mindig reménykednek a "kék madár" utolérésében. A felfüggeszte s tehát meglehetősen nag.y rizikóva l jár: vajon sikerül-e hűnek maradni ezekhez a kitü/ zött és felfüggesztett célokhoz,vajon a megvalósítás spontán logikája nem tériti-e el az embert ezektől a céloktól? Kis játékossággal azt is mondnatnám, hogy a XIX.sz. drámája a cél megvalósításának objektiv lehetetlensége volt: az élet keresztülhúzta a drámai figurák hősi céljainak Jiegvalósitását. A XX.sz. drámája a megvalósítás szubjektiv lehetetlensége: a figurák lassanként korrumpálódnak, vagy eltévednek, vagy hagyják magukat sodorni az élettől - és ezért csak álmaikban tudnak újra találkozni céljaikkal. (O'Neill erett korának újra meg újra visszatérő problémája az "élettől sodort" ember gyengeségének és tragédiájának ábrázolása: a Tyron csalá d borzalmas zsákutcáját éppúgy ez épitette fel, mint a Jegesenb e r anarchistáinak elkallódását, vagy az Igazi u r brutális "álomhajhászását.") A felfüggeszté s, mint dramaturgiai hatótér, mint a néző megragadásának eszköze - voltaképp ebből a hétköznapi - 49 -
