Almási Miklós: Színházi dramaturgia (Színházi tanulmányok 14., Budapest, 1966)
I. A DRÁMAISÁG PARADOXONJAI
néző érdeklődésé t, s az Ítélkezés pozíciójába helyezi a publikumot - mivel tisztábban lát, többet tud, mint a dráma elfogult hősei, A történésnek is mélyebb a hatóereje: morális és világnézeti energiájával beleivódik a nézőbe, s arra kényszeríti, hogy elemezze a látottakat, uogy kövesse társadalmi érdeklődésének impulzusait. A "fogás" elmélyíti az adott történet "hatásosságát" - es közben az egyén társadalmi létére apellál; felnyitja szemét olyan összefüggésekre is, melyeket a történet "egyszerű" látványában nem vett volna észre, és olyan érzelmi feszültséget kelt benne, amelynek forrás a a társadalmi együttélésből, a mások iránti elemi érdeklődésből származik. így kapcsolódik öszsze az életténynek a néző érdeklődésében kínálkozó, egyelőre lehetőségbéto levő drámaisága és a döbbenés,kiderülés, kutatási feszültség drámaisága. A színház ugy mutatja meg a cselekményt, a konfliktust, hogy az az egybegyűlt közönségre a legnagyobb hatást tegye, és ebben a hatásban feltárulkozzék az életanyag társadalmi-emberi tartalma, történelmi lényege, tanulsága. Az élettények implicit drámaiságát tehát csupán a meghatározott forma - a néző befogadóképességét, érdeklődését és tudatát vezérlő forma - teszi átélhető, mély drámaisággá. Ennek a formának az alapelveit a színház belső viszonyrendje szabja meg: a látható cselekmény és a néző közötti hatáskapcsolat formális rendje. A megjelenítés dramaturgiai szabályai tehát ismét két forrásra vezethetők vissza: egyfelől a színház megjelenítési lehetőségeire, másfelől a mindenkori közönség szociálpszichológiai adottságaira. Lássuk előbb az első forrást. Attól függően, hogy a színház nyílt játéktérrel, vagy függönnyel zárt színpaddal rendelkezik - más és más lesz a dramaturgiai elrendezés lehetősége. Hevesi pl.szellemes kis tanulmányában kimutatja, hogy az arisztotelészi hely- és időegység a színpadi lehetőségekkel függött össze. A görögöknél nem volt mód arra, hogy egy—egy jelenet vé— - 33 -