Almási Miklós: Színházi dramaturgia (Színházi tanulmányok 14., Budapest, 1966)

I. A DRÁMAISÁG PARADOXONJAI

mert látjuk aljas kis játékait, Orgon viszont "vak"; a né­ző látja, hogy Möbius nem "bolond", csak "becsapja" az el­megyógyintézetet - sőt egy darabig ugy látszik, hogy az ápolók sem sejtik, kivel van dolguk. (Dürrenmatt: Fiziku­so k. ) Az is lehet dramaturgiai eszköz, hogy a néző gyako r­latila g többet tud, mint a drámai hős, mert tudja, ki tá­mad és honnan; tudja, hogy mit kellene tennie a hősnek, hogy megmenekülhessen. De a hős ebben az esetben is többet tud világnézetileg, emberileg, etikailag: nem vakságból nem választja a menekülés útjait, hanem mert egy magasabb rendű világért, etikáért, emberségért harcol és igy szá­mára zárva vannak a néző által tudott-látott hátsó ajtók, menekülési lehetőségek (pl. Osztrovszkij Viharja). Bármint legyen is, a tudás szintkülönbségei a drámai hatá s alapve­tő eszközeiként szerepelnek a drámairó kezében és a szini megoldás folyamatában. Dürrenmatt kicsit melodrámátikus­ironikus példával azt mondja, hogy két kávézó öregember nem drámai jelenet, de ha ezek ketten kölcsönösen egymást akarják .negmérgezni és ezt a néző tudja, ők pedig nem is sejtik - ez már drámai szituáció. De honnan ered ez a drá­mai feszültség, mitől lesz egyáltalán a tudás a drámai ha­tás forrása? Onnan, hogy ennek révén a néző alapvető tár­sadalmi mivoltára apellál a történés - akár az életben, akár a szinpadon. Arra az alapvető morális - tehát társa­dalmi szituációra -, hogy ha az ember tudja, mi készül társa ellen, akkor vagy figyelmeztetnie kell őt erre, vagy cinkosa lesz a támadó félnek. A tudá s akaratlanul is elkö­telezi az embert: vagy a tudatlan szenvedő mellé, vagy a támadó mellé. Anélkül, hogy tenne valami t, pro és kontra kell állástfoglalnia.Az életben persze közbe lehet szólni, de a szinházban nem. Ezek az etikai kötöttségek azonban ("vétkesek közt cinkos aki néma!" - mondja Babits) mégis működnek. Mivel az ember nem tud a valóságban közbelépni, képzeletben és érzelmeiben kell közbelépnie; mivel nem tud a szinen ágáló hősnek segiteni - önmagával kell szembeke­- 50 -

Next

/
Thumbnails
Contents