Almási Miklós: Színházi dramaturgia (Színházi tanulmányok 14., Budapest, 1966)

I. A DRÁMAISÁG PARADOXONJAI

adni. Az élet drámaisága tehát két áttételen keresztül érkezik a nézőkhöz: az irodalmi rögzités és a szini jelenvalósag révén. S noha a kettő egymásra utal, törvényeit egymástól kölcsönzi - mégis külön-külön létformával, viszonylagos önállósággal rendelkezik, ami a dramaturgiai elvek fejlődésére is visszahat. (Többek között pl. azzal, hogy a szini dramaturgia követelményeit egy évszázad igyekezett elfelejteni és csupán az irodalmi dramaturgiát akarta fejleszteni.) A hagyományos dramaturgiáknak nemcsak az a betegsége tehát, hogy a szabályokat egyre inkább receptekké akarják változtatni, - noha egyre kevésbé tudnak mit kezdeni a szaporodó "kivételekkel", "szabálytalan", "szabálytörő" drámákkal. Alapvető betegségüket abban látjuk,hogy nem figyelmeztetik sem az olvasót, sem a kezdő művészt arra,hogy a drámaiság az élet jelenségeinek meghatározott kör

e, s dramaturgia már itt, az élet jelenségek szelekciójánál kezdődik: mert ki kell tudni választani azokat az életelemeket, melyek ide kivánkoznak, melyeknek belső szerkezete eleve drámai. A dramaturgiák azt a látszatot keltik - vagy komolykodó vagy rosszabb esetben taláros bölcsességek hirdetésével -, hogy minden életanya

g drámai, ha a felsorolásra kerülő szabályokat figyelmesen betartja az iró. Érdekes betegség ez, más műfajnál nem találkozunk hasonlóval. Hiszen mindenki tudja, hogy a lira nem rövidebb sorba irt, rimmel ellátott próza, az opera nem olyan dráma, melyet kivételesen énekelnek - csak azt nem akarja belátni a szini közvélemény, hogy a dráma nem dialógusba ültetett regény. Eleve drámai élettények, elementárisán drámai mozzanatok nélkül a legcsattanósabb fordulatok sem hatnak drámaian: legfeljebb felszinesen vagy karikaturisztikusan - lekötnek játékosságukkal, szinházi attrakciójukkal, miközben hidegen hagynak. A szinház varázsához az élet drámaisága elengedhetetlen kellék. De hát ez csupán az iró rigolyájának tűnik... - 23 -