Almási Miklós: Színházi dramaturgia (Színházi tanulmányok 14., Budapest, 1966)
VII. A SZÍNPADI LÁTSZAT VALÓSÁGA
választást: a nézőnek a nézőtér hétköznapi valóságából kell átnézni e a szÍnpadon kibontakozó külön világ valóságába, enélkül az átnézés nélkül nem tudja elfogadni azt, hogy az a másik történés a maga logikája szerint valóságos. A szini konvenció épp ezt a külön világot, a hétköznapitól eltérő valóságot védelmezi és teremti meg. Igy, itt, ebben a második sikban elmosódik az első sik fizikai valósága: annak eredeti mivoltában nem, csupán transzformált értelmében,viselt funkciójában szabad látszania és hatnia. Ez a szini kép, a maga belső valóságával nem meggyőző, ha a szövegben adott szerep, a szini megvalósítás valahol "hamis", ha rosszul illeszkednek egymásba a kép dinamikus mozzanatai. Most, miután kialakult a szini látszat teljessége, amikor már a néző annak belső valóságát elfogadja és élvezi, akkor sejlik fel a harmadik valóság szin t: amit lát, valamilyen formában az élet lényeges összefüggéseire vezeti rá. Nem abban a formában, hogy hinni kezd maga is a tündérekben, mert a Szent Ivánéjl álom ban ilyeneket látott, hanem ugy, hogy a látott világ tartalmi lényegébe n összesűrűsödő érzelmi-értelmi végkicsengés saját életének, társadalmi problémáinak valóságat sejti meg. Felismeri, s ezután már a szini látszatvilágban is saját "felfedezett életét" nézi. A színészek mögött, a szinpad keltette atmoszférában, a mondott replikák szövegmélyén feltámad az a valóságkép, amely mindezt a játékot és látszatot igazabbá tesz i a néző számára, mint a hétköznapi élet jelenségei. Ha a Madách Szinház Danton halál a c. produkciója sikerült volna, ha nem akart volna szándékosan egy torz aktualizálás szenzációja lenni, ugy a néző nyilván felismerte volna saját történelmének néhány esztendejét, a mi forradalmunk belső ellentmondásait és ezek leküzdésének útjait, mert Danton és Hobespierre párharca mögöt t felcsillant volna az ő világképüktől és moráljuktól különböző és mégis sokban hasonló valóságunk is. A néző - 193 -