Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)

III. Kísérletek a drámai forma kiszélesítésére: epikus és lírai törekvések a mai drámában

egyaránt érvényesülhet a zárt ós a nyitott formákon belül, A zavart itt megint a tézisdráma mesterséges lekerekitettségének a zárt koncepcióval való összekeverése szüli. (A lekerekitettség, mesterkéltség kerülésének igényére mutat egyébként az is, hogy korunkban a zárt szerkezetű drámák is egyre sűrűbben alkalmazzák a hagyományos, bonyolításában sokszor önkéntelenül is a sablonok felé orientáló három felvonás helyett a két részre való tagolást.) Az előbbiből való kiábrándulást fogalmazza meg igen finoman Jean Giraudoux, amikor megállapít ja t "1930-ban az olvasók az Írótól éppen az ellenkezőjét várják annak, amit 1830-ban kívántak tőle. Mindenekelőtt nem mestermüveket várnak. Olyan táplálékot kérnek költőiktől, amely nélkülözhetetlen számukra, de csak olyan általánosan és pontatlanul nevezhető meg, mint a kenyér vagy a hus. Tehát nem arról van szó, hogy egy tulságig lakott társadalmat ügyesen kiagyalt drámai cselekményekkel vagy kitalálásokkal felizgassunk, hanem arról, hogy a szivünket alkotó kiszáradt sejtekben ismét megindítsuk azokat a nedveket ós erőket, amelyekből majd helyreállltódik egy uj nap sejtelme." * A giraudoux-i program ugyan naiv és tul általános, de a tünetmegállapitás pontosan érzékeli a tézisdrámák világával szembeni végérvényes csömört. Ilyen értelemben vett "mes ter müvekre" a korszerű drámának valóban nincs szüksége, de Igenis van olyan alkotásokra, amelyek magasabb szinten teremtik ujjá határozott, meggyőző szemléletnek és az azt adekvátul kifejező drámai történésnek egységét. Zárt és nyitott formákon belül egyaránt ez az egység a feltétele a korszerű színpadi "mestermüvek" megszületésének. Szemben azonban a nyitott formák érvényével és ma - mint arról még szó lesz - valóban jogosultabb használatával, a dráma epizálására irányuló törekvések a natura11z' Idézi Erich Frenzen

: I. m. 14-9. o.