Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)

I. A drámai forma a viták kereszttüzében

de Vega óriási termékenysége. Számára a szindarab sti2 lisztikailag nem jelentett problémát... ** ' Noha nyilvánvaló - ós a későbbiekben erről szó is lesz majd -, hogy az uj forma és az uj tartalom közötti összefüggés korántsem mechanikus, Dürrenmatt megállapítását mégis feltétlenül ki kell egészíteni azzal a tanulsággal, amely a "Pamela-ügyből" is leszűrhető: a nagy színházi korszakok,illetve az egyes harmonikus irói életmüvek - amelyeknek a termékenység csak egyik külső és nem is elengedhetetlen megnyilvánulása - a világszemlélet egységességéből és biztonságából születnek és ez a biztonság teremti meg a lehetőséget az - elemeiben természetesen már korábban kialakult - forma szilárd kézbentartására is. A mi korunkban ilyen egységes, általános drámai formát teremteni aligha lehet, sőt, a formai változatosság a mai dráma egyik legörvendetesebb és számos okból (a világirodalom állandó bővülése, a rokonmüvészetek hatása, a közönségizlés differenciálódása stb.) törvényszerű jellemzője. Elképzelhető ugyan, hogy egyes szakírók utópisztikus elgondolásai valóra válnak és kétszáz év sultan az utókor sokkal több hasonlatosságot fog felfedezni korunk különböző drámái között, mint amennyinek kibányászására mi, kortársak képesek vagyunk; aligha elhamarkodott azonban az a sejtelmünk, hogy a legobjektivebb tekintetű utókor sem lesz képes napjaink általánosan jellemző drámai stílusát megtalálni és a XX. század derekát drámatörténeti szempontból olyan egységes korszakként látni, amilyen a görög ókor, az Erzsébet-kor vagy a spanyol nagy század volt. Egy dolog azonban a formai változatosság, amellyel tényként, mégpedig örvendetes tényként kell számolnunk, és más dolog a formai bizonytalanság, a harmonikus müvek hiánya vagy legalábbis ritkaságai ez utóbbi vonás pedig legalább annyira jellemzője 2. Friedrich Dürrenmatt

: Színházi problémák. Budapest, 1963. 24. o. Színháztudományi Intézet.