Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)

II. A zárt formák problémája

aláhúzása mára ódivatú jelleget öltött." " Miller, Hellman, Salacrou, Karvas emiitett müvei sikeres, a klasszikus recept szerint hibátlanul felépített alkotások, viszont semmi ujat nem tesznek hozzá a kapitalizmus, illetve a fasizmus társadalmi lényegéről bennünk felhalmozódott ismereteinkhez; közkeletű tételeket demonstrálnak, tipusalkotásuk a közhely szintjón áll. Ezért szorulnak rá a tézisdráma legavultabb elemének: az intrlkának, a pragmatikus bonyodalomszövésnek segitségére, s ezért nyújtanak szimbolikus magaslatra emelkedő világkép helyett jól megszerkesztett esetet, amelynek hatásossága ismét csak elsősorban a gépezet tetszetős, sima forgásából adódik. Ez a szerkesztés nemcsak a drámairók számára előnyös, mert fogásai viszonylag könnyen eltanuLhatóak és eleve csökkentik az anyaggal való küzdelem nehézségeit; kedvelik az ilyen müveket az átlagos képességű rendezők is, mert szinreállltásuk könnyű és hálás mesteremberi feladat, nem Igényel jelentősebb alkotói erőfeszitést, nagyszabású rendezői látomást. Ez a módszer, amelyet Mesterházi Lajos, Összegyűjtött drámáihoz irott tanulmányában, szellemesen keresztelt el "kritikai naturalizmusnak", volt hosszú időn át a legjellemzőbb a szocialista országok mai témájú drámatermésére is. A drámairók azzal bajlódtak, hogy a tézisdráma technikájának elsajátításával tálaljanak fel olyan kerek és sima eseteket, amelyek legfeljebb papíron lettek volna hivatva a szocialista rendszer magasabbrendűségét bizonyítani, de valójában a gondolkodó nézőt erről épp oly kevéssé győzhették meg, mint Dumas és Augler művei a maguk gondolkodó közönségét a polgári rendszer tökélyéről. Mitsem ért az Ibsenénél például sokkal egyértelműbb világnézet, mivel csak elméletben volt dialektikus, a gyakorlatban szemet hunyt a tényleges konfliktusok vagy azok igazi ' Thomas QuInn Curtlss kritikája; New York Herald Tribune 1962. dec. 5.