Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)

II. A zárt formák problémája

a műveltség nemességére és még csak nem is a képességekre és adottságokra. A jellem, az akarat és a gondolkodás ne1^ mességére gondolok," J

' Ennek a pozitiv orientációs pólusnak a gyengesége gátolja meg, hogy, Kopecky meghatározásához kapcsolódva, az ibseni szobákba a jövő is beleférjen; s ezért üt át időnként a tipikus jelenségeken az esetszerüség, a szerves és gazdag mesén az intrika. Ilyen értelemben igaza van Lukács Györgynek, amikor azt irja, hogy "Ibsennek igy csak ártalmára volt ez a technika. Ami "érdekességet" adott darabjainak, az művészileg csak ártott nekik; még szinpadszerüségükben is nagyon problematikus a nyereség..."^* És az ibseni technikát mégsem szabad öszszekeverni a tézisdrámákéval. Mihelyt a tézisdrámák bizonyos vivmányait - amelyeknek a félszinen igenis van közük a dráma specifikus műfaji törvényeihez - nemesebb irói célkitűzés, valóban drámai világkép szolgálatába állítják, akkor egyszerre funkciót változtatnak, s magasabb szférába emelkednek. Az érdekes mesét nem téveszthetjük össze az Öncélú intrikával, a gazdag és tipikus jellemeket a mutatós, látványos,de tartalmatlan egyéniségekkel. Ahol Ibsennél a mese mögül előbukkan az Intrika, a jellem mögül az erőszakoltan épített emberi séma, a szimbólum mögül a trivialitás - ott többnyire szemléleti problémákkal van dolgunk, s amennyire ezekben az esetekben kompromittálódik az intrika, a séma, a trivialitás, éppoly világosan kell, hogy elénk táruljon a meseszövésnek, a drámai jellemábrázolásnak és a szimbolikus általánosításra törekvő örök drámairól akaratnak változatlan és maradandó értéke. Ennek fényében kell megvizsgálnunk a közönség mai szavazatainak jelentőségét csakúgy, mint az ibseni formán az elmúlt Ötven évben végrehajtott változtatások szerepét. A bulvár-dramaturgia és a hagyományos, ibseni vagy akár 15

* I. m. 148. o. Lukács György t. m. I. 478, o.