Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)

II. A zárt formák problémája

Gerhart Hauptmann müvei nem lettek "mutatványokká" pusztán attól, hogy a nézőtéren, a drámák bemutatásának pillanatában, túlnyomórészt polgárok ültek; nem lettek mutatványok, mert nem mutatványnak szánódtak, hanem arra voltak hivatva, hogy Íróiknak a valóságanyaggal folytatott nyilt és becsületes küzdelmét drámai formában fejezzék ki. Mielőtt a zárt formák kérdésében megkisérelnők álláspontunk felvázolását, ragadjuk meg az alkalmat, hogy kerülő uton a közönség reagálásának kérdéséhez jutottunk el, és szögezzünk le egy első hallásra különösnek tetsző tényt. Egyfelől minden esztétikai általánosítások alapja, a művészi gyakorlat, másfelől a közönség reagálása, amely épp a dráma területén alapvető szempont,azt mutatja, hogy az úgynevezett "ibseni" forma még korántsem halt ki,sőt, többé vagy kevésbé módositott alakban, nemcsak nagy sikerű, de valóban értékes müvek szerves kifejezésére képes. Ez a technika éltet számos kitűnő egyfelvonásost (hogy csak Sartre Tisztességtudó utcalány

ára vagy Hubay Miklós C'est la guerrejére hivatkozzunk); továbbá, valahányszor a történelmi események egy-egy döntő csomópont körül megsűrűsödnek, az irók mint a legkézenfekvőbb lehetőséghez nyúlnak a hagyományos, zárt szerkezethez. (Példa rá a legtöbb második világháborús, ellenállási stb. dráma.) Másfelől viszont ezzel a szerkesztésmóddal dolgozik a legtöbb bulvár- és bűnügyi dráma is, és épp ez az a szempont, amely egyfelől a forma jogosultságát jobb- és baloldalon számos esztéta előtt kompromittálja, másfelől igen bonyolulttá teszi a közönségfogadtatás kérdését is. Kétségtelen ugyanis, hogy ez utóbbi müvek nemcsak formai okokból találkoznak a közönség tetszésével, tehát nemcsak azért, mert a világszerte jelentős rétegekben élő Ízlésbeli konzervativizmus a megszokotthoz ragaszkodik, hanem arról is szó van, hogy e müvek könnyen emészthető, olcsó, brecht! kifejezéssel élve "kulináris" mondanivalói is fe-