Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)

II. A zárt formák problémája

ni "lelket felkavaró nagyszerű játékokra", akkor a polgári dráma elleni legindulatosabb támadás is némiképp megalapozatlannak hat. Másfelől erősen kétes a romantikához való közvetlen kapcsolódás létjogosultsága: a polgári, kritikai realizmus eszközei egyelőre sokkel alkalmasabbnak látszanak a továbbfejlesztésre és nem mellőzhető az a körülmény sem, hogy a polgári dráma - nem utolsó sorban a Mesterházi által figyelmen kivül hagyott mai polgári dráma - világa számtalan közvetett és közvetlen vonatkozásban sokkal közelebb áll mai világunkhoz, mint az Hugóé vagy a Schilleré, tehát az ábrázoláshoz eddig felhasznált eszközei sokkal tanulságosabbak számunkra. Végül Mesterházi csak érint, de nem bont ki egy rendkívül bonyolult kérdést: a közönséggel való kapcsolatét. Kétségtelen,hogy a polgári közönséget például az Ibsenéinél sokkal forradalmasabb drámák sem birhatnák rá saját társadalmi rendjének megdöntésére (mig ugyanakkor kétségtelen, hogy a kritikai realista irodalom és dráma ennél közvetettebb, komplexebb utakon, de igenis szerepet játszott és játszik a polgári országokban kifejlődő haladó mozgalmak megerősödésében)} de önmagában ez a körülmény vajon levon-e valamit a haladó mondanivalóju drámák bátorságának értékéből? Ugyanakkor a színházi közönség XX. századi demokratizálódásának következtében ma már Nyugaton sem csupán a polgárok töltik meg a nézőtereket; tehát a haladó dráma szava egyre kevésbé kiáltódik pusztába. Másfelől azt sem mondhatjuk el, hogy a mi színházainkban csak olyan nézők ülnek, akik maradéktalanul azonosítják magukat drámaíróink még oly jó szándékú szocialista mondanivalójával. Végzetes lenne az irodalom és a drámairodalom számára, ha a heterogén vagy épp kedvezőtlen közönségösszetételre való tekintettel magába fojtaná kritikai mondanivalóját;az igazi művészek nem is tették ezt soha. Más kérdés, hogy a középszerűeket, a színpadi mesterembereket ez a szempont valóban megalkuvásra birja; de Ibsen, Shaw vagy a fiatal