Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)

II. A zárt formák problémája

cselekménye színhelyéül."

?

" Mindebben különösen érdekes, hogy ez a fajta esztétika a legdogmatikusabb-legszektásabb esztétikánál is határozottabban mechanizálja forma és tartalom viszonyát, holott az elmúlt ötven év formai kísérleteinek egyik érdekessége, hogy ez a viszony korántsem volt minden esetben automatikus. Van, amikor a formai ujitások valóban egybeesnek a, haladó vagy retrográd értelemben vett, radikális tartalmi átalakításokkal (elsősorban a szovjet klasszikusok és Brecht, illetve a mai abszurd iskola esetében); mig ugyanakkor számos jelentős művész, aki uj szemlélettel közeledett a valóság jelenségeihez, többé-kevésbé hagyományos formai eszközökkel élt (Sartre, Camus, vagy a szocialista dráma néhány jeles képviselője, pl. Friedrich Wolf, vagy akár maga Brecht is a Carrar asszony puskái

ban). Tovább bonyolítja a képet, hogy tartalmi szempontból többé-kevésbé jelentéktelen müvek, pl. egyes mai bulvárdarabok (Marceau, John Patrick müvei stb.) is szokatlan formai megoldásokkal teszik csábítóbbá banális mondanivalójukat, noha ezek a megoldások, bár a közönség szemében nem egyszer valóban eredetinek tetszenek, általában másodlagosak, átvettek. A forma és a tartalom összefüggése tehát sokkal bonyolultabb, mint azt a mai avantgárd polgári esztétika láttatja; képviselőinek azonban, valamiféle "jobboldali dogmatizmus" szellemében, érdeke ez a mechanizálás, mert csak igy juthatnak el végkövetkeztetésként az abszurd dráma abszolút, tartalmi és formai magasabbrendüségéhez. A realizmus-vita fellángolása óta hasonló támadások érik a zárt formákat a szocialista esztéták köréből is. Itt már sok helytálló és találó birálat hangzik el az ibseni koncepcióról. Jan Kopeckynek pl. kétségkivül igaza van, mikor, a tartalom vonatkozásában, megállapitja: George Wellwarth: The Theater of Protest and Paradox, Developments of the Avant-Garde Drama. New York 1964, University Press. 221. o.