Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)

II. A zárt formák problémája

Walter Kerr azonban nem képzett, filozofikus felkészültségű esztéta, csupán kitünö, éles szemű, szellemes kritikus. Megalapozottabban folyik a támadás az esztétika részéről a II. világháború befejezése óta polgári és az utóbbi években szocialista körökben is. A támadási területek lényegében érintkeznek azokkal, amelyekről már az előző fejezetben is esett szó; mégis, érdemes egy-két érvet, amennyiben szorosabban a zárt formával polemizálnak, most közelebbről szemügyre venni, mégpedig mindkét oldalról egyaránt. A polgári esztétika tagadja, hogy a valóságot a zárt formákon át birtokba lehetne venni; ilyen értelemben Írja a már idézett Erich Franzen: "Járatos szinpadi szakemberek, mint Anouilh és Hochwälder, még ma is Sardou és Sudermann kipróbált és feszültséggel terhes technikáját használják... Az egyesitő mozzanat abban a kérdésben rejlik, hogy mi az ember funkciója, mi a feladata és mit hordoz tudata egy olyan korszakban, amikor minden érték az ellentétébe csap át. Aki abból indul ki, hogy az ember helyzete a világban soha nem változik és rendeltetése abszolút értelemben mindig ugyanaz marad, az a szÍnpadon hagyományos eszközökkel igyekszik majd hatni." * Hasonló álláspontot vall az amerikai George Wellwarth is: "A forma a drámában nem elsőrendű fontosságú. A drámában a legdöntőbb, a tartalom. Ha a dráma tartalma érdekes, akkor a dráma formája, mindaddig, amig szervezetlenségében nem gátolja a cselekmény megértését, viszonylag érdektelen. Mindamellett azonban a dráma formája növelheti a tartalom jelentőségét. A jól megcsinált darab az egyéni viszonyulások és konfliktusok drámájára szorítkozik, mig a meg nem határozott formájú dráma (például az avantgard-dráma) az egész kozmoszt teheti meg * Erich Franzen 1. m. 164. o.